Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A KFOR szeme és füle

Szöveg: Kozák Piroska százados |  2016. november 24. 19:19

Az MH KFOR Kontingens tizenötödik váltása több mint három hónapja kezdte meg missziós tevékenységét Koszovóban. A kontingens része az Összekötő és Megfigyelő Csoport is.

A magyar Összekötő és Megfigyelő Csoport (Liaison Monitoring Team – HUN LMT) a kontingens kötelékében, de a KFOR Központi Összevont Regionális Parancsnokság (Joint Regional Detachment Center – JRD-C) alárendeltségében végzi szakmai feladatait. Felelősségi körzete Podujevo járás, melynek területe 633 négyzetkilométer. Itt 75 település – köztük egy nagyobb város – található, amelyekben a legutolsó felmérés szerint 130 ezer ember él.

Az LMT az úgynevezett nem kinetikus erők közé tartozik, fő feladata a nyílt információgyűjtés, ami az elöljáró feladatszabása alapján történik. Ezzel nagyban hozzájárul a térségben várható olyan események – például tüntetések, különböző megmozdulások, nyilvános rendezvények – korai előrejelzéséhez, amelyek befolyással lehetnek a KFOR-erőkre. Az LMT-re ezért is mondják azt, hogy ők a „KFOR szeme és füle".

Az LMT-csoportok által gyűjtött információk segítik, támogatják a KFOR parancsnok műveleti tevékenységet meghatározó döntéseit.

1596023715

A magyar csoport 9 katonából áll, többségük az MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ állományából került ki Koszovóba. Felelősségi körzetükben napi szinten tartják a  kapcsolatot a kormányzati, nem kormányzati és nemzetközi szervezetek vezetőivel, a vallási vezetőkkel és természetesen a lakossággal is. 

Eme tevékenység egyik fontos monumentumaként a magyar LMT tagjai a napokban az egyik település iskolájában „4You" magazinokat osztottak ki a diákoknak. A magazin a KFOR hivatalos, albán-angol nyelvű kiadványa, színes, iskolás korú gyermekeknek szóló havilap. Az újságok nagymértékben segítik az iskolások nyelvtanulását és népszerűsítik a KFOR-t.

1596023716

A korábbi váltások munkája eredményeként a lakosságban kialakult a bizalom az LMT katonái iránt, a mindennapi jelenlétük megszokottá vált. Ennek köszönhetően a helyi lakosok nyíltan, hasznos információkkal látják el a csoportokat, s ezek az információk nagyban segítik a KFOR tevékenységét.

1596023716

A napokban a KFOR parancsnoka, Giovanni Fungo vezérőrnagy látogatást tett a magyar LMT felelősségi területén található koszovói–szerb határátkelőnél, ahol az állomás parancsnoka bemutatta a határátkelőt, a határőrök munkáját, valamint találkozón vett részt Podujevo polgármesterével és rendőrfőnökével.

A találkozó után a polgármester és a rendőrfőnök kíséretében megtekintette a városban felújított gyalogoshidat. A találkozók után a szakmai elöljáró elismerését fejezte ki a magyar LMT állománya részére a szervezés során végrehajtott precíz szakmai munkáért.

1596023716