Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Faltörő kos Szarajevóban

Szöveg: Hankóczi Gergely őrnagy |  2012. június 18. 10:24

Június hónapban az EUFOR Többnemzeti Zászlóalj (Multinational Battalion – MNBN) alárendeltségébe tartozó századok tömegkezelési műveletek begyakorlását kapták feladatul.

1595937460
A magyar műveleti század május 29- 30. között Rajlovac településen, a „FALTÖRŐ KOS" fedőnevű századgyakorlaton hajtotta végre a zászlóaljparancsnok által elrendelt feladatokat.
Az első napon a kijelölt szakasz felvette a kapcsolatot a szövetséges megfigyelőkkel, akik információkat gyűjtve segítették a feladat végrehajtására vonatkozó századparancsnoki elgondolás megvalósítását. A század tömegkezelési feladatra kijelölt állománya a századparancsnok által megjelölt helyen tartott begyakorlást.
A gyakorlat második napján az időjárás is kegyeibe fogadta katonáinkat − a napok óta tartó esőzést napsütés váltotta fel, ami a hangulatra is jótékony hatással volt. Miután az alájátszó állomány felkészült, megkezdődött a megfigyelőcsoport evakuálása, amit természetesen a lázongó tömeg próbált megakadályozni, eleinte kiabálással, majd fizikai ellenállással. A század a feladatot előírásszerűen, rövid idő alatt hajtotta végre.

A századgyakorlatot a zászlóalj parancsnoka a helyszínen tekintette meg, majd a művelet végén egy gyors értékelést adott a feladatban részt vevő parancsnokoknak. Olyan észrevételeket közölt, amelyek a jövőben még magasabb szintű végrehajtást biztosíthatnak. Külön kiemelte a katonák hozzáállását a feladathoz, illetve azt, hogy a művelet utolsó mozzanataként jól szervezetten valósult meg a tömegkezelő alegység kivonása. Mint mondta, összességében nagyon elégedett volt a látottakkal.

1595937460