Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelem napja Koszovóban

Szöveg: Horváth Gábor hadnagy |  2018. május 22. 17:49

A Magyar Honvédség 170 éves születésnapjának szellemében ünnepelték meg a Novo Seló-i táborban a honvédelem napját május 21-én.

1599187335
A nap első felében a teljes magyar kontingens – mind a KTRBN (KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj), mind pedig az egyéni beosztású katonák – ünnepi állománygyűlésen vett részt. Csombók János dandártábornok, a KFOR parancsnokhelyettese beszédében méltatta az ünnep fontosságát, és egyben hangsúlyozta: a magyar katona a világ egyik legjobb katonája. Ez nem kis részben köszönhető hosszú évszázadokra, évezredre visszanyúló történelmünknek. Ezt követte Kiss Balázs főhadnagy beszéde az ünnepnap történelmi jelentőségéről, majd Markovics Milán Mór százados, a kontingens tábori lelkésze áldással zárta az ünnepség ezen részét. Ezt követően elismerések átadása következett Csombók dandártábornok, valamint Horváth Sándor alezredes, a KTRBN parancsnoka részéről. A reggeli eseményt díszmenettel zárták a KTRBN katonái, de a honvédelem napja ezzel korántsem ért véget.

1599187335
A nap további részében a katonák különböző versenyeken, programokon vehettek részt. A Novo Selo táborban magyar futballbajnokságot rendeztek, illetve tartottak egy játékos csapatversenyt is, amelyen különböző színű és elnevezésű csapatok mérhették össze tudásukat, leleményességüket és erejüket. Az esti órákban a kontingens állománya közös grillezésen vett részt.

A KFOR vezetői prezentáció keretében ismertették a magyar hadtörténelem fontosabb eseményeit, jeles személyeit a KSF (Koszovói Biztonsági Erők) magas rangú képviselőivel, és természetesen igazi „hazai" ízekkel kedveskedtek a meghívottaknak. Salvatore Cuoci vezérőrnagy, a KFOR parancsnoka átadta elismerő oklevelét Szép Károly alezredesnek, leköszönő táborparancsnoknak az elmúlt fél évben tett kiemelkedő teljesítményéért; ezt követően pedig Randy Powell dandártábornok, a KFOR törzsfőnöke adta át Csombók János dandártábornoknak a Noble Patron Of Armor („A páncélosok nemes pártolója") kitüntetést.

1599187336
Fotó: MH KFOR Kontingens