Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szarajevóban is megemlékeztek az aradi vértanúkról

Szöveg: Hübler Ildikó főhadnagy |  2018. október 9. 13:23

Október 5-én a szarajevói NATO- és EUFOR-parancsnokságok egyéni beosztásaiban, Bosznia-Hercegovinában szolgálatot teljesítő magyar katonák, valamint az MH EUFOR Kontingens 22. váltásának állománya együtt emlékezett meg az aradi vértanúkról.

1599194314
A Butmir táborban, a magyar ház előtti kis téren tartott rendezvényen Horváth Gábor dandártábornok, az EUFOR-parancsnokság törzsfőnöke mondott ünnepi beszédet. Kiemelte: az aradi hősök eltérő nemzetiségűek voltak ugyan, de mindannyian magyarnak vallották magukat, s együtt harcoltak, majd haltak mártírhalált a magyar nemzet függetlenségéért és szabadságáért 1849. október 6-án.

1599194315
A dandártábornok megemlékezett az ugyancsak október 6-án, Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosról, Magyarország első miniszterelnökéről, továbbá más vértanúkról, akiket a szabadságharc leverését követően ítéltek halálra. „Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja a barátaiért" – idézte Jézus szavait Horváth Gábor. Mint mondta, e hősök emléke példaértékű a Magyar Honvédség állományában szolgálatot teljesítő katonák számára, akik a haza fegyveres védelme mellett különböző külföldi missziókban együtt szolgálnak számos nemzet katonáival a közös célok eléréséért.

A megemlékezés végén a résztvevők elénekelték a Himnuszt, majd mécseseket gyújtottak az aradi vértanúk tiszteletére.

1599194316
Fotó: Somodi Zsolt Attila zászlós és a szerző felvételei