Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hagyományőrzők a brüsszeli magyar fesztiválon

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. július 6. 19:26

Hazánk brüsszeli külképviselete idén immár negyedik alkalommal rendezte meg a HUNGAstRY Fesztivált, amelyen – a kiváló magyar ételek és italok mellett – a belga fővárosban élők találkozhattak magyar zenészekkel, kézművesekkel és katonai hagyományőrzőkkel. A monumentális diadalívéről híres Parc de Cinquantenaire a szokatlanul nagy meleg ellenére is megtelt érdeklődőkkel.

1599205180
A tavalyi évhez hasonlóan idén is 6 hagyományőrző jelenítette meg a magyar katonai múlt egyik szegmensét, ezúttal a Magyar Királyi Honvédség századfordulós időszakára fókuszálva. A több egyesület együttműködésére épülő csapat különböző jellegzetes karaktereket mutatott be, elvegyülve a nagyszámú, helyiekből és brüsszeli magyar közösségből álló látogatók között.

A sok beszélgetés és közös fotó mellett a „huszár tizedes" néptánctudása is bebizonyosodott, a csapattal tartó „vöröskeresztes önkéntes ápolónőnek" pedig alkalma nyílt egy tényleges egészségügyi veszélyhelyzetet is elhárítania.

Fotó: Székely Zsófia, Kollár Csaba, Bálint Ferenc