Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország a NATO megbízható szövetségese

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2019. június 27. 16:18

Magyarország komolyan veszi vállalásait a védelmi költségvetés növelését illetően: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságát garantálja, ezzel egyidejűleg teljesítse a NATO-célkitűzéseket – jelentette ki dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter június 27-én, csütörtökön, Brüsszelben.

„Egy erős Magyarország erős honvédséggel a NATO és a régió biztonságát is szolgálja"– jelentette ki dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, a június 26-27-én tartott NATO védelmi miniszteri ülés után Brüsszelben. A tárcavezető a NATO tagállamainak kétnapos védelmi miniszteri találkozóján vett részt a belga fővárosban, amelyen – tájékoztatása szerint – teljes volt az összhang a résztvevők között abban, hogy az észak-atlanti szövetség további erősítésére van szükség, egyebek mellett a terrorizmus elleni harc terén is.

Hangsúlyozta: noha Magyarország biztonsági helyzete stabilnak nevezhető, az ország a keleti és a déli veszélyeztetettségi irány metszéspontján fekszik, így kiemelt prioritás számára például a Nyugat-Balkán stabilitása. Aláhúzta, azon tagállamokkal is szolidárisnak kell lenni, amelyek a keleti irányú fenyegetettséget érzik meghatározóbbnak.

A találkozó kiváló alkalom volt arra, hogy Magyarország tájékoztassa szövetségeseit a Közép-Európai Többnemzeti Hadosztály Parancsnokság Horvátországgal együtt történő felállításának helyzetéről, amely 2022 év végéig éri el teljes működőképességét. Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a kezdeményezés nyitva áll az összes NATO-tagállam számára.

1599204501

Első alkalommal került a NATO napirendjére a forradalmi technológiák alkalmazásának kérdése. Dr. Benkő Tibor ennek kapcsán kiemelte, a szövetségnek is reagálnia kell arra a tényre, hogy a világban végbemenő rendkívül gyors változások hatására a NATO korábban jellemző technológiai fölényét már nem lehet adottnak venni. Ennek megfelelően a Magyar Honvédség kiemelt területként kezeli az innovációs ökoszisztéma összehangolását a haderőfejlesztési projektekkel. A témához kapcsolódóan a tárcavezető elmondta: két héttel ezelőtt átadták a kiberműveleti kérdésekkel foglalkozó akadémiát, amely már meg is kezdte a működését.

A találkozó egyik kiemelt témája az arányos transzatlanti tehermegosztás kérdésköre volt. A védelmi kiadások növelése terén alapvetően pozitív fejleményekről lehet beszámolni, ezen belül pedig Magyarország kiemelkedik, hiszen a védelmi kiadások terén 2014 óta az egyik legnagyobb mértékű növelés hazánkban valósult meg. A honvédelmi miniszter kiemelte: „Felelőtlen gondolkodásra vall, ha egy ország nem a biztonságát helyezi előtérbe. Ha nincs biztonság, nincs miről beszélni" – mondta.

A honvédelmi miniszter újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az elrettentő intézkedések mellett további tárgyalásokra is szükség van Oroszországgal a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződés (INF) ügyében. A NATO műveleti szerepvállalása kapcsán a védelmi tárca vezetője úgy fogalmazott: Magyarország határozott álláspontja, hogy a problémákat azok keletkezési helyén kell kezelni, ezért fenntartjuk iraki és afganisztáni katonai szerepvállalásunkat, sőt az utóbbi esetében növelést is tervezünk.

A találkozó margóján dr. Benkő Tibor megbeszélést folytatott Sir Stuart Peach vezérezredessel, a NATO Katonai Bizottság elnökével.

Fotó: nato.int