Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

44 katonánk indul Ciprusra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. március 12. 6:52

Az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójába induló katonákat búcsúztattak kedden Szolnokon, a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázisán; a 44 fős kiutazó állomány március közepétől szeptember végéig teljesít szolgálatot a görögök és törökök lakta szigetországban.

Lamos Imre dandártábornok, bázisparancsnok a béketámogató műveletben részt vevő, terepszínű ruhában felsorakozott katonáktól ünnepi beszédében azt kérte: a kiutazók mindvégig tartsák szem előtt, hogy küldetésük során a Magyar Köztársaságot képviselik.
Emlékeztetett rá, hogy a korábbi kontingensek tagjai komoly megbecsülést vívtak ki a Magyar Honvédségnek, és ezt a hagyományt folytatni kell a most útra indulóknak is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a ciprusi félév kiváló lehetőséget teremt számukra a katonai tapasztalatok gyűjtésére és az angol nyelvtudás bővítésére, mindenki használja ki ezt a lehetőséget.

A Ciprusra induló katonák az ország legkülönbözőbb helyeiről érkeztek Szolnokra, és feladatukra a Magyar Honvédség speciális, béketámogató kiképző központjában készültek fel.
Az ENSZ ciprusi békefenntartó missziója (UNFICYP) 1964-ben kezdődött, a Magyar Honvédség 1993 óta vesz részt az ENSZ több mint négy évtizede tartó ciprusi békefenntartó feladatában. Kezdetben négy magyar megfigyelővel, majd 1995-től katonai alegységgel is bekapcsolódott a tűzszüneti megállapodás fenntartásába, a szembenálló felek szétválasztásába, a szigetország fejlődését garantáló béke megőrzésébe. A szlovák és a magyar katonák 2001 júniusától felügyelik közösen a tűzszüneti biztonsági zóna keleti, 4. számú szektorát.
A szlovák–magyar békemissziós szerepvállalás szerves folytatása a két haderő tudatosan fejlesztett együttműködésének, és jól példázza a Magyar Honvédség törekvését a környező országokkal kialakított, a szövetségesi kapcsolatok megszilárdítását, valamint a bizalomerősítést is szolgáló, kölcsönösen előnyös együttműködést.

A Cipruson szolgálatot teljesítő 84 fős magyar kontingens az UNFICYP meghatározó alegysége, a járőr és megfigyelési feladatokat végrehajtó katonák az ütközőzónán belüli Szent István táborban, illetve az általuk ellenőrzött, mintegy 70 kilométeres szektor egy járőrbázisára telepedtek. Napi feladataik közé tartozik egyebek mellett az ENSZ fennhatóságának gyakorlati érvényre juttatása, tömegdemonstrációk kezelése, a szembenálló erők közvetlen harcérintkezésének megakadályozása, közvetítés a felek között, illetve az ütközőzónában lakó kisebbségek védelme krízishelyzetben.
A konfliktusok megelőzése érdekében napi munkakapcsolatot tartanak fenn a szembenálló felekkel és a helyi lakosság képviselőivel, de feladataik részét képezi az ütközőövezeten belüli civil tevékenységek, mint például a földművelés és az ipari tevékenység koordinálása is. A magyar kontingens jelentős része szolgál különböző vezető és törzsbeosztásokban az ENSZ-erők Nicosiában települő főparancsnokságán, valamint Famagusztában, a szlovák–magyar közös felügyeletű keleti szektor parancsnokságán.