Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ahogy Cirill és Metód, úgy katonáink is missziós küldetést teljesítenek

Szöveg: Berta Tibor ezredes |  2011. május 22. 9:11

Európa társvédőszentjeire emlékezett május 14-én, szombaton délelőtt Zalaváron a magyar és a szlovák katolikus tábori püspökség. Az ünnepség katonai tiszteletadással kezdődött a Zalavári Történelmi Emlékparkban, ahol Szent Cirill és Szent Metód emlékművénél először a két ország nemzeti himnusza csendült fel a Veszprémi Helyőrségi Zenekar kíséretében.

Bíró László tábori püspök szlovák nyelven köszöntötte a megjelenteket, köztük František Rábek szlovák tábori püspököt, – akinek személyében először járt szlovák katolikus püspök a zalavári emlékhelyen – majd a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Bozó Tibor ezredes (cikkünk megjelenésekor már dandártábornok), a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöke mondott beszédet, melyben kiemelte:
„Megemlékezésünkre lélekben hozzuk most ide országaink katonáit, akik Cipruson, Bosznia-Hercegovinában és Afganisztánban egy szövetségben teljesítenek szolgálatot, hogy megteremtsék és megóvják a békét. Hadseregeink katonái szép példáját adják évek óta annak a közös erőfeszítésnek, hogy hazájuktól sok száz és ezer kilométer távolságra megvalósulhasson más népek és más nemzetek tagjainak nyugalma, békéje, otthonra találása és kiegyensúlyozott élete. Lehet, hogy furcsának tűnik a hasonlat, de mégis így van: ahogy Cirill és Metód, úgy katonáink is missziós küldetést teljesítenek, természetesen a maguk eszközeivel. A cél azonban most is hasonló: méltóságot adni más népek tagjainak és megteremteni azt a lehetőséget, hogy fejlődjenek és gyarapodjanak".

Ezután František Rábek szlovák majd Bíró László magyar tábori püspök mondott beszédet, felelevenítve Szent Cirill és Metód alakját, küzdelmes életük momentumait és a szlávok evangelizálásáért tett törekvéseiket, melyet Boldog II. János Pál pápa imádságával zártak: „Te add meg Szentháromságban egy Isten egész Európa számára, hogy a két szent testvér közbenjárására mind jobban érezze valamennyi nép keresztény-vallásos egységének és testvéri közösségének igényét. Tudja áthidalni a meg nem értést és a kölcsönös bizalmatlanságot, tudja legyőzni az ideológiai konfliktusokat, az igazság közös ismeretében és példája legyen az egész világnak a kölcsönös tiszteletben, a békés együttélésben és a sértetlen szabadságban".

A megemlékezés végén koszorút helyeztek el Szent Cirill és Metód emlékoszlopánál a megjelent katonai alakulatok parancsnokai és képviselői Székesfehérvárról, Veszprémből, Kaposvárról.
Az ünnepség ezután a Zalavári Plébániatemplomban folytatódott, ahol latin nyelvű szentmisét mutatott be a két püspök a jelenlevő szlovák és magyar tábori lelkészekkel, valamint a környékbeli plébánosokkal.

1595919045