Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ciprusi misszióra készülnek

Szöveg: Kelemen Ilona |  2018. július 13. 9:02

Az MH Béketámogató Kiképző Központban július 9-én kezdte meg négy hetes felkészülését az a mintegy harminc katona, akik az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus – UNFICYP) Magyar Kontingens szeptemberben műveleti területre induló 44. váltóállományának tagjai.

1599190310
Az elmúlt napokban a résztvevők már pisztollyal és gépkarabéllyal is végrehajtották az 1. és 2. számú békeműveleti lőgyakorlatot, amelynek célja, hogy felkészítse a békefenntartó műveletbe tervezett katonákat a fegyverrel megoldandó feladatok eredményes végrehajtására; lehetőség szerint az emberi élet kioltása nélkül. A kontingens leendő tagjai emellett részt vettek tálcatűz oltási gyakorlaton is.

1599190310
A kiképzés első két hetében az egyenruhások elméleti foglalkozásokon vesznek részt. Egyebek mellett pszichológiai tréning, hadszíntér-, térképészeti és katonaföldrajzi ismeretek foglalkozás vár rájuk, emellett az angol nyelvű rádió hírváltás szabályaival, a főbb aknatípusokkal, a ciprusi konfliktus történelmi gyökereivel, kialakulásával, és a műveleti területen jellemző tűzszünetsértésekkel is megismerkednek.

1599190311
A 44. váltás tagjai a felkészítés második felében Táborfalván tartózkodnak majd, ahol – egyebek mellett –  gépjárművezetési gyakorlaton vesznek részt, elsajátítják a megfigyelési technikákat, valamint tárgyalástechnikai ismereteket szereznek.

1599190311
A felkészülők július 30. és augusztus 2. között egy zárógyakorlaton bizonyítják megszerzett tudásukat az elért képességekről és megtanult eljárásrendekről.

1599190311
Fotó: a szerző felvételei