Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ciprusra látogatott a helyettes államtitkár

Szöveg: Nagy Zoltán őrnagy |  2012. május 10. 12:04

Kétnapos, hivatalos látogatást tett Cipruson Sztáray Péter. A Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkárát a május 8–9-i látogatásra elkísérte Benkő Levente, a Külügyminisztérium Kül- és Biztonságpolitikai Főosztály vezetője, valamint  Kelemen Tas, a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztály vezetője. A delegációt a szigetországban dr. Botos Balázs magyar nagykövet fogadta.

Hivatalos látogatása során Sztáray Péter megismerkedett az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) magyar kontingensével. A kontingensparancsnoki tájékoztató után, az összekötő tisztek és a szakaszparancsnok kíséretében betekintést nyert az athienoui Szent István-tábor életébe, majd az ütközőzónán keresztülhaladva megismerkedett az UN–91-es járőrbázison szolgáló magyar katonákkal és feladataikkal.

A Külügyminisztérium helyettes államtitkárának ezt követően lehetősége nyílt a brit haderő által felügyelt, a 2-es szektorban található „Green Line" bejárására is.

Sztáray Péter május 9-én megbeszélést folytatott az UNFICYP főparancsnokságán, valamint a ciprusi külügyminisztériumban is.

 
 

 
 Fotó: UNFICYP magyar kontingens