Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyáltalán nem a béke szigete

Szöveg: Kecskeméti József |  2009. július 15. 15:06

1974. júliusában döntötték meg Görögország által támogatott, görög katonatisztek III. Makáriosz ciprusi érsek hatalmát, aki az első államfő volt. A puccs következtében Törökország öt nappal később lerohanta az országot, és elfoglalta csaknem a felét. A sziget azóta is megosztott, az ENSZ csapatai – köztük magyar katonák – több, mint 40 éve állomásoznak Cipruson.

Ciprust legtöbben csupán az ottani turisztikai hivatal meggyőző reklámjaiból, az örök napsütés és az áttetszően csillogó vizű szigetként ismerik. Ugyanakkor az ország a mai napig egyike a legfőbb európai konfliktusövezeteknek. A sziget 300 évig török befolyás alatt élt. Ezt követően 1878-ban brit befolyás alá került, s a brit koronagyarmati státusza egészen 1960-ig az maradt. Mindazonáltal a szigetország véres függetlenségi harcok után háromhatalmi tárgyalásokon igyekezett visszanyerni függetlenségét, melyen Ciprus mellett Törökország és Nagy-Britannia vett részt. Az ország függetlenségéről szóló szerződést 1959-ben írták alá.

Nem áprilisi tréfa

A függetlenség aláírása ellenére az alig 10 ezer négyzetkilométernyi szigetnek vállalnia kellett, hogy területén továbbra is állomásozhatnak a brit csapatok. A kontraktus egyéb kikötéseket is tartalmazott. Így például rögzítette, hogy az ország hatalmi gépezetében a görög-török népesség részesedését. A kvóta 70-30 százalék volt. A kialakított új alkotmány az enosis tilalmát is rögzítette. Ez utóbbi Ciprus Görögországhoz való csatolását hivatott megakadályozni. Az enosis tilalma jelentős görög tiltakozást váltott ki, aminek következtében megerősödött az EOKA-B nevű görög-ciprióta félkatonai szervezet, ami 1971-ben jött létre. Ennek kvázi elődje az EOKA (Ciprusi Harcosok Nemzeti Szövetsége) azonban már 1955-ben megkezdte tevékenységét, ami végül is a sziget függetlenségéhez vezetett. Ugyanez a csoport is zászlajára tűzte a görög-ciprusi egyesítést, a fő célja még a britek kiszorítása volt a szigetről. Az összehangolt támadás április elsején kezdődött meg egy nicosiai adó, a Wolseley laktanya, valamint egyéb famagustai célpontok ellen.

1595889323
Az EOKA igen csak jól szervezett volt. Első számú katonai vezetője George Grivas volt, aki amellett, hogy a görög katonai akadémián végzett, mind a két világháborúban harcolt, melyekben széles hadi tapasztalatokra tett szert. A szervezet második számú parancsnoka Grigoris Afxentiou szintén az akadémián végzett 1950-ben, s bár szolgált a görög hadseregben, valódi harci tapasztalatokra nem tett szert. Az EOKA nagy hangsúlyt fektetett az ideológiai alapokra is. A szervezet politikai szárnyát a később III. Makáriosz vezette, akit egyébként a britek 1956-ban letartóztattak és a Seychelle-szigetekre száműztek, óriási nemzetközi tiltakozást kiváltva. Maga a katonai akció gyakorlatilag kudarcra volt ítélve már az indulása pillanatában, hiszen a konfliktus csúcspontján az EOKA 1250 tagot számlált, akikkel szemben mintegy 40 ezer főnyi brit erő állt szemben. Igaz, ebből „csupán" 32 ezer volt az első vonalban bevethető. Bár az athéni kabinet titokban támogatta a törekvéseket, az anyagi hozzájárulása négy év alatt csupán 140 ezer dollár volt.

Hatékony szervezet

Az EOKA deklaráltan a brit hadsereg ellen kívánt fellépni. Az összecsapásokban a szervezet tagjai mintegy 105 britet, illetve 53 rendőrt öltek meg. Ugyanakkor civilek ellen is szerveztek akciókat; olyan polgári személyek ellen, akikről azt sejtették, hogy a britekkel konspirálnak, illetve a számukra kémkednek. Az akciókat meglehetős hatékonysággal szervezték meg és hajtották végre. Összesen 230 személy ellen kíséreltek meg támadást, akik közül csupán 13 úszta meg sértetlenül 148-an meghaltak, a többiek megsérültek. Az elismert halálos áldozatok közül 23 volt baloldali gondolkodó. Mindez nem maradhatott válasz nélkül. Ciprus kormányzója John Harding tábornagy első intézkedései között a sziget rendőri állománya helyi kisegítő személyzetének bővítését tűzte ki célul. Tette mindezt annak ellenére, hogy tapasztalt tisztségviselők arra figyelmeztették, hogy az aránytalan bővítés – egy szinte jóformán teljes török tartalékegység jött létre – tovább szítja az etnikai konfliktust.

1956-ban az EOKA fokozta a tevékenységét. Ennek egyik jelentős példája az a merénylet volt, amiben életét vesztette William P. Boteler, aki diplomácia fedésben dolgozó CIA-tiszt volt. George Grivas az esemény után azonnal közleményt adott ki, melyben azt taglalta, hogy az akció célpontja ténylegesen a CIA tisztviselője, illetve amerikai állampolgárok voltak, egyúttal arra figyelmeztette az amerikaikat, hogy saját biztonságuk érdekében kerüljék el azokat a helyeket, melyeket a britek rendszeresen látogatnak. Ugyanakkor a válasz sem sokáig váratott magára. Még az év októberében a Karvaly hadművelet keretében elfogták a britek az EOKA egyik vezetőjét Pilots Christofot, majd 1957-ben a makariaszi csatában – mások mellett – az EOKA második számú embere, Grigoris Afxentiou esett el. Ezt követően számos EOKA-tagot végeztek ki. Mindezek ellenére az EOKA egészen 1959-ig folytatta tevékenységét, amíg a sziget jövőjét alapjaiban befolyásoló Zürichi Egyezmény előkészítése el nem kezdődött.

Etnikai szembenállás

1595889323
Mindeközben igaza lett azoknak a hangoknak, melyek arra figyelmezették a sziget kormányzóját, hogy a tervezett intézkedései tovább súlyosbíthatják az etnikai jellegű konfliktusokat. Miközben az EOKA 1956-ban fokozta a tevékenységét, 1957-ben létrejött a Török Ellenállási Szervezet (TMT), mely a rivális török félkatonai erőket szolgálta. A két népcsoport között elkeseredett küzdelem bontakozott ki. A legsúlyosabb konfliktusokra 1958-ban került sor. Az EOKA az akcióiban megölt 55 ciprusi törököt, míg a TMT 60 görögöt végzett ki. A véres események ellenére, vagy tán éppen azért, mégiscsak függetlenné vált Ciprus, amit a már említett három ország az 1960-as úgynevezett Garancia Szerződésben rögzített. Az ország első miniszterelnöke a britek által nem oly’ rég még száműzött III. Makáriosz lett. Nem sokáig volt nyugalom a szigeten. 1971-ben ugyanis létrejött a már említett EOKA-B, melyet szintén Gerorge Grivas vezetett.

Az 1974-ig működő félkatonai szervezet egyértelműen III. Makáriosz elmozdítását, esetleges kivégzését, valamint az enosist, Görögország és Ciprus egyesítését tűzte zászlajára. Az EOKA-B létrejöttében az egyik legfontosabb előzmény az volt, hogy 1967-ben puccsot hajtottak végre Görögországban és megdöntötték a legitim miniszterelnök hatalmát és a katonai junta vette át a hatalmat. A puccsban résztvevő tisztek hatalma egészen 1974-ig tartott. Az addig száműzetésben élő George Grivas a puccs után tért vissza Athénba, hogy a juntát segítő szélsőjobboldali, nacionalista szervezetet hozzon létre. Az EOKA-B-t a nemzetközi közvélemény egyértelműen terrorista szervezetnek minősítette. II. Makáriosz egy ,az ENSZ-ben elmondott beszédében osztotta ezt a véleményt. Mindezeket a nemzetközi közösség arra alapozta, hogy a szervezet számos ciprusi görög szocialista politikus ellen követett el merényletet, egyebek mellett a kormány egyik minisztere ellen is, sőt egy sikertelen merényletet III. Makáriosz ellen is megkíséreltek.

1595889323
Kettészakadt sziget

1974-ben új vezetés került az EOKA-B élére, minek következtében a szervezet egyre inkább a katonai junta befolyása alá került. Az év július 15-én Dimitrios Ionnides diktátor és – a görög Nemzeti Gárda segítségét elfogadva – az EOKA-B puccsot kísérelt meg Cipruson, melynek célja III. Makáriosz elmozdítása volt. A diktátor egyébként – bár tevékenyen részt vett a katonai puccs előkészítésében, hosszú ideig igyekezett háttérben maradni. Az akció sikerrel zajlott le: Ciprus első miniszterelnökét elmozdították hivatalából, s helyére Nikos Sampsont ültették. Az ország második miniszterelnökének jóformán egyetlen célja volt, hogy Ciprust Görögországhoz csatolják. Azonban nyolc nappal kinevezése után már kénytelen volt lemondani. Ugyanis a puccsot nem nézhette tétlenül a sziget függetlenségét egyezményben rögzítő három tagállam egyike, Törökország sem. A beavatkozást az tette lehetővé, hogy az 1960-as egyezmény rögzítette Törökország jogát ahhoz, hogy biztosítsa a sziget függetlenségét, valamint megóvja a ciprusi törököket. Az akció az Attila hadművelet nevet kapta.

1595889323
A hadműveletben török részről mintegy 40 ezer főnyi szárazföldi hadsereg és mintegy 200 tank vett részt. Velük szemben a ciprusiak 12 ezer fős élőerőt és 35 tankot vonultattak fel. A török csapatok a sziget északi részén szálltak partra. Az invázió utáni harmadik napon ugyan született egy tűzszüneti megállapodás a két ország között, addigra azonban újabb török csapatok csatlakoztak a partraszálló erőkhöz, melyek a szigetország három százalékát már elfoglalták. A háborús övezetből mintegy 5000 ciprusi görög menekült el. Július 23-án összeomlott a görög katonai junta. Augusztus 14-én egy konferencia kezdődött Ciprus és Törökország között, melyen utóbbi azt követelte, hogy a ciprusi kormány járuljon hozzá a lakosságcseréhez, valamint egy szövetségi állam létrehozásához. a megbeszélések azonban alig másfél óra múlva véget értek, s a törökök újabb támadást indítottak Ciprus ellen. A támadás következtében immár a sziget közel 37 százaléka került török kézbe. A ciprusi görög menekültek száma hivatalosan 160 ezer fő volt. Ez egyébként az északi rész lakosságának közel 82 százaléka volt akkor. Más források szerint a menekültek száma elérte a 200 ezret is.

Zöld Vonal

A szigeten 1974-ben alakult ki az úgynevezett Zöld Vonal, ami gyakorlatilag egy átjárhatatlan tűzszüneti zóna. A demarkációs vonal 180 kilométer hosszan osztja ketté a szigetet, köztük olyan fontos részeket is, mint a főváros Nicosia. A Zöld Vonal mentén szinte mindennaposak voltak a konfliktusok. A legutóbbi – nagy nemzetközi port felvert – esemény 1996-ban volt. Ekkor egy, a sávon átjutni próbáló görög ciprusit, Tasos Isaakot vertek agyon, illetve alig két nappal később – egy szintén görög-cipriótát – Solomos Soloumot lőttek le. Utóbbi egy észak-ciprusi lobogót próbált letépni egy zászlórúdról. Tasos Isaak ügyében egyébként az Interpol nyomozást is indított. A szigeten a rendre egyébként 1964. óta az ENSZ erői, az Egyesült Nemzetek Ciprusi Békefenntartó Erői (UNFICYP) vették át a felügyeletet. A UNFICYP soraiban 1995. óta a Magyar Honvédség erői is részt vesznek. A soknemzetiségű „kéksisakos" alakulat mintegy 850 fővel biztosítja a térségben a nyugalmat. Hozzájuk csatlakozik még egy szintén többnemzetiségű, 60 főből álló rendőri alakulat.