Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai hétpróba Cipruson

Szöveg: Dr. Samu Tímea őrnagy |  2012. június 7. 10:30

Idén is megrendezték az immár hagyományosnak mondható „Katonai hétpróba” elnevezésű küzdelemsorozatot Cipruson, az ENSZ-békefenntartók között. A május 30-i versenyen természetesen a magyar kéksapkások is indultak.

1595936783
Az angolul „Military Skills Competition"  nevű versenyen a 4. szektorban szolgáló szlovák, magyar, szerb és horvát katonák két csapattal képviseltették magukat; az „A" csapat a kilenc indulóból a harmadik helyen végzett, míg a „B" jelű válogatott a nyolcadik helyezést érte el.

A magyar kontingensből Boros István főhadnagy, Oláh Erzsébet zászlós, Janecz Tamás főtörzsőrmester, Nagy Sándor főtörzsőrmester, Virágh Zoltán szakaszvezető, Meleg Szabolcs szakaszvezető és Pánczél Balázs őrvezető vettek részt a hétpróbán.

Az egész napos megmérettetés a hajnali órákban az állóképességet tesztelő, úgynevezett „Endurance march" gyakorlattal kezdődött, melynek során a résztvevők teljes menetfelszerelésben 6,5 kilométeres távot futottak – az előző hétpróba-gyakorlatokhoz képest annyi eltéréssel, hogy az utolsó ezer méteren a hetedik csapattagot „sebesültként" kellett a célig vinniük.

A sokszínű feladatokat felölelő próbák között megtalálható volt a hadműveleti szituációs gyakorlat, a lövészet, az akadálypálya leküzdése, a csapattagok térképészeti ismereteinek tesztelése, a ciprusi szemben álló felek harci eszközeinek felismerésére koncentráló feladvány, a speciális gépjármű-vezetési gyakorlat, az intelligenciát tesztelő feladat, valamint a csapattagok aknamezőn történő átvezetése is.

1595936783
 
1595936783
 

1595936783

 Fotó: A szerző felvételei