Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két nap, két gép, hat tenger

Szöveg: honvedelem.hu / mh59.hu |  2012. november 7. 10:46

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis szállítórepülő-századának tagjai az elmúlt héten érdekes feladatot kaptak: személyeket és árut kellett eljuttatniuk Észak–Európába és Délnyugat–Ázsiába ugyanazon időpontban.

1595944226

Az első gép vasárnap hajnalban indult utasokkal a fedélzetén és támogató ellátmánnyal megrakva a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról az egyiptomi Sínai-félszigetre. Néhány óra múlva elérte Thesszalonikit és a Thermai-öblön keresztül az Égei-tengert. Egy rövid athéni technikai leszállást követően, a Kikládok (Kükládok) szigetcsoport átrepülése után érintette a Krétai-tengert, majd elrepült a Földközi-tenger felett Ciprusig.
Larnakán egy gyors tankolás következett, s a rakodás után a gép folytatta útját az egyiptomi El Gorába.

Az itteni repülőtér (inkább betoncsík) arról nevezetes, hogy nem egy bázis területén található, hanem szabadon − szó szerint a kerítésen kívül −, így a területén olykor beduin törzsek táboroznak, birkanyájakat terelgetve. A repülőgépek személyzetének itt előre jeleznie kell a leszállási szándékot, ekkor az érkezés időpontjára az MFO-katonák alkalmassá teszik a futópályát a biztonságos leszállásra.

1595944227

Másnap a személyzet folytatta útját. Az izraeli határ mellett repültek el Tabáig, ahol az Akabai-öblön át jutottak el a Vörös–tengerhez, útjuk legdélebbi pontjára, Sharm el-Sheikhbe.

A második gép hétfőn hajnalban indult volna, hogy eljuttasson a Svéd Királyságba egy munkacsoportot az időszakos karbantartáson lévő Gripenek átvételére, de a korán jött tél kisebb késésre kényszerítette a személyzetet. Az erős havazás miatt a gépet jégteleníteni kellett, és meg kellett várni, hogy a kecskeméti repülőtéren a látótávolság legalább a felszállási minimumot elérje.

A sikeres felszállás után északnak vették az irányt, és három óra múlva Lengyelországnál elérték a Balti-tengert. A Dán Királysághoz tartozó Ronne-sziget felett elrepülve jutottak el Svédország légterébe, majd egy óra múlva az első állomásukra, a Vänern–tó mellett található Satenas repülőtérre.
Innen rakodás és tankolás után indultak tovább az Egyesült Királyságba, hogy feladatuk második részét is teljesítsék, melynek során helikoptervezetőket és technikusokat szállítottak Yorkba egy tanfolyamra. Nem sokkal a felszállás után már a Norvég Királyság felett repültek, ahol az irányítás engedélyezte a közvetlen rárepülést a nagy-britanniai belépési pontra, NIVUN-ra, amely már az Északi-tengeren található.

1595944227

Az Északi–tenger feletti repülés érdekessége, hogy a hagyományos navigációs berendezések (VOR, DME, NDB) jelei a nagy távolságok miatt nem elérhetőek − ilyenkor a GPS és az elemi navigáció eszközeit komplexen alkalmazva kell tájékozódni.
A második gép erős szembeszélben repülve érte el Dél-Skócia partjainál a Brit-szigeteket, és egy óra múlva szállt le a Linton-on-Ouse katonai repülőtéren.

A szállítórepülő-század gépeinek feladata itt nem ért véget, az első és a második repülőgép a kirepüléshez hasonló útvonalon szerdára szerencsésen hazaérkezett Kecskemétre. A két An-26 két nap alatt, hat tenger érintésével hajtotta végre az elrendelt légi szállításokat.

Fotó: Szállítórepülő-század és archív