Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mégis Szíriában kötött ki a lőszert szállító orosz hajó

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. január 13. 17:22

A szíriai Tartúsz haditengerészeti támaszpontján kötött ki január 12-én, csütörtökön az a lőszert szállító orosz hajó, amelyet a ciprusi hatóságok a hét elején feltartóztattak – közölte a török külügyminisztérium szóvivője. Selcuk Ünal a török haditengerészettől származó információra hivatkozva számolt be erről.

Az orosz tulajdonban lévő, Saint Vincent és Grenadine-szigetek zászlaja alatt haladó Chariot nevű hajó kedden a tengeren tomboló vihar elől tért le a ciprusi Limaszol kikötőjébe, formailag megsértve ezzel a Szíriába irányuló fegyverszállítást tiltó európai uniós embargót.

A hajó tulajdonosai úgy tájékoztatták a ciprusi hatóságokat, hogy a Chariot Törökországba és Szíriába tart. A szigetország hatóságai szerdán csak azt követően engedték el a hajót, hogy annak tulajdonosai módosították, Törökországra korlátozták a jármű úti célját.

A hajó legénysége a kikötő elhagyása után azonban a jelek szerint kikapcsolta a jármű nyomon követését célzó berendezéseket.

A ciprusi sajtó korábban is azt írta, hogy a hajó Szíriába tartott, fedélzetén 30-60 tonna lőszerrel.

Orosz hadihajók utánpótlási célokra használják a szíriai Tartúsz haditengerészeti támaszpontját.