Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Petróczki Magdolna hatodszor nyerte meg az erőemelő európa-bajnoki címet

Szöveg: Csatári Zoltán alezredes |  2016. július 26. 11:34

A Magyar Honvédség katonája, Petróczki Magdolna a július 12-16. között Pilsenben megrendezett erőemelő Európa-bajnokságon hatodszor nyerte el a bajnoki címet.

1596017184

A 48 éves sportoló az 52 kilogrammos súlycsoportban három versenyszámban indult. A guggolásban arany, a felhúzásban ugyancsak arany, míg a fekvenyomásban ezüst eredményt ért el, így az összetettben – 405 kilogrammos eredménnyel – is felállhatott a dobogó legfelső fokára. A magyar sportolónő 23 éve versenyszerűen űzi ezt a sportot, ezért nem okozott gondot számára, hogy felkészülését a szokásostól eltérő körülmények között kellett végeznie.

Magdolna ugyanis jelenleg az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszióban teljesít szolgálatot így a gyakorlás helyszíne a tábor edzőterme volt melyet a szolgálatok leadása után látogatott. Felkészülése nem ért véget hiszen pályafutásának következő állomása az októberben, Észtországban megrendezendő világbajnokság lesz.