Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három a magyar igazság

Szöveg: MH KFOR Kontingens 22. váltás |  2020. augusztus 25. 14:44

Ismét – sorozatban immár harmadszor – magyar békefenntartót választottak meg a hónap katonájának a KFOR-ban. Ez a nem mindennapi sorozat méltóképpen tükrözi a kontingens és tagjainak professzionális felkészültségét.

20200825-kfor (1)
20200825-kfor (3)

A nemrégiben megválasztott Nyeső Kázmér tizedes - az előző két nyerteshez hasonlóan - az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonája. Felkészültségét járőrfeladat közben bizonyította, amikor harctéri életmentő katonaként elsősegélyt nyújtott egy közúti baleset során fejsérülést szenvedett helyi lakosnak. Az általa biztosított szakszerű ellátás nagyban megkönnyítette a később helyszínre érkező mentők dolgát.

Az elismerés átadásakor Michele Risi vezérőrnagy, a KFOR parancsnoka elmondta: büszke rá, hogy ilyen tettrekész, talpraesett katonákat tudhat a parancsnoksága alatt. Nyeső tizedes mellett köszönetet mondott a kontingens parancsnokának, Petruska István alezredesnek, és vezénylőzászlósának, Mohácsi Tamás Imre törzszászlósnak is. A vezérőrnagy kifejtette: az ilyen és ehhez hasonló cselekedeteknek elévülhetetlen szerepe van a KFOR erőkről kialakult pozitív kép fenntartásában, ami megkönnyíti a hosszútávú célkitűzések teljesítését.

Az MH KFOR Kontingens 22. váltásának katonái hamarosan hazatérnek, de az utolsó pillanatig azon dolgoznak, hogy megfeleljenek a parancsnok és saját maguk elvárásainak.

20200825-kfor (2)