Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar tüzérkiképzés Kongóban

Szöveg: Král Attila ezredes |  2013. július 12. 10:21

Francia vezényszavaktól hangos a Dél-Kivu tartomány székhelyén található Camp TP udvara. Az EUSEC kongói tanácsadó missziójának egyik tagja, a tatai lövészdandár tüzérosztályától érkezett Lökösházi Béla őrnagy tart harcszolgálati felkészítést a 10. Katonai Körzet közvetlen tüzérosztályából kiválasztott tizenkét katonának.

1595956884

A képzés elsődleges célja egy erős, képzett csoport létrehozása, amelynek tagjai később a megszerzett ismereteket át tudják adni tiszttársaiknak, illetve meg tudják kezdeni az osztály kiképzését, amely utoljára 2006-ban hajtott végre lövészetet.

Ez a tucatnyi katona 2013 januárja óta minden héten négy órában lövéstan-, harcászat- és harcszolgálat-oktatáson sajátítja el a tüzérszakma alapjait. Mobutu (teljes nevén: Mobutu Sese Seko Nkuku Ngbendu wa Za Banga) bukása után ugyanis teljes egészében megszűnt a tisztképzés a Kongói Demokratikus Köztársaságban, amit akkor még Zairének hívtak.

1595956884

Az EUSEC néhány éve elkezdte újjáépíteni a katonai iskolákat, de a fiatal, képzett tisztek a keleti háború és anarchia sújtotta régiókban még nem jelentek meg. A közvetlen tüzérosztály tisztikarából ketten rendelkeznek alapképzettséggel, amit 20 évvel ezelőtt szereztek: az osztályparancsnok-helyettes és a hadműveleti részleg vezetője.

Szerencsére a magyar tüzértisztképzés mindig is magas színvonalú volt, amelynek során nemcsak a hogyant, hanem a miérteket is megtanították a hallgatóknak (köszönet Horváth Mihály, Furján Attila, Szabó Tibor és Tamás Attila alezredeseknek), így ennek köszönhetően a papír, a ceruza, a lőtábla és a geometriai tudás már elegendő volt a képzés megkezdéséhez.

Az oktatás alapirodalmát − francia nyelvű szakirodalom hiányában − a magyar műszaki leírások és kezelési utasítások adják.

1595956884

Fotó: a szerző felvételei