Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar tisztek a NATO törökországi támogató műveletében

Szöveg: Bozsik Viktor | Fotó: a szerző felvételei |  2023. március 19. 19:05

Bozsik Viktor őrnagy, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) Nápolyi Összhaderőnemi Parancsnokság logisztikai tervező tisztje – több magyar tiszttársával együtt – részt vesz a törökországi földrengés következményeinek felszámolását támogató művelet, valamint a felajánlott NATO képesség telepítésének megszervezésében.

Bari Airport

2023. február 6-án egy, a Richter skála szerinti 7.8-es erősségű földrengés sújtott le a törökországi Hatay tartományra és a vele határos Szíria északi területeire, majd ezt követően egy második szintén heves, 7.5-es erősségű földrengés rázta meg majdnem ugyanazt a területet. A tragédia közel 50 ezer áldozatot követelt és hatalmas károkat okozott a terület infrastruktúrájában. Utórengések az érintett területen jelenleg is észlelhetők. A természeti katasztrófa következtében 160 ezer épület dőlt össze vagy vált lakhatatlanná, másfél millió ember vesztette el otthonát, akiknek jelentős része a mai napig az utcán, forgalomból kivont vasúti kocsikon, a romok mellett összetákolt bódékban, jobb esetben üres sportcsarnokokban él elektromos áram, vezetékes víz, sok esetben alapvető higiénés feltételek nélkül.

Major Bozsik

Törökország – a saját erőből folytatott humanitárius erőfeszítései támogatása érdekében – a NATO segítségét kérte a rendelkezésére álló ideiglenes elhelyezési kapacitások növelése céljából.

A NATO Katonai Tanácsa azonnali hatállyal utasította a NATO Európai Erők Főparancsnokát, hogy a rendelkezésre álló képességeit és erőforrásait felhasználva telepítsen és hat hónapig tartson fenn egy olyan infrastruktúrát, amely menedéket biztosít a földrengés következtében otthonaikat vesztett rászorulóknak. Ennek a feladatnak a koordinálására a NATO Nápolyi Összhaderőnemi Parancsnokságát jelölték ki.

A NATO felajánlása egy 4 ezer fő ideglenes elhelyezésére, illetve elszállásolására alkalmas tábor létesítését tartalmazza, amely a NATO Reagáló Erők tábori vezetési pontjának Törökországban történő telepítésével és aktiválásával valósul meg. A felajánlott NATO képesség alkalmas lesz a rászoruló emberek ideiglenes elszállásolására, mivel minden életfeltételhez szükséges funkcióval rendelkezik: bútorozott, fűthető, klímatizált, az időjárási viszontagságoknak ellenálló sátrai és kiszolgáló elemei, szaniter blokkjai, étkező és közösségi helyiségei biztosítják az ott elhelyzésre kerülő emberek alapvető igényeit.

A művelet első fázisának fő feladata az volt, hogy a NATO – polgári tengeri-szállítási kapacitást felhasználva – a lehető legrövidebb időn belül telepítsen 890 db 20 lábas tengeri konténert Tarantóból a földrengés sújtotta terület kijelölt körzeteibe (Assan kikötő).

A NATO – Törökország kérésének megfelelően és az országgal együttműködésben – két, egyenként 2400, illetve 1600 fő befogadásra alkalmas tábort telepít a törökországi Hatay tartományban lévő Iskenderun és Antakya településeken. Ezenkívül az Észak-atlanti Tanács utasította a főparancsnokot, hogy a szükséges erőforrás biztosításával egy harmadik, 4 ezer fő elszállásolására alkalmas tábor létrehozását is kezdje meg, így a szövetség összesen 8 ezer rászoruló részére tud ideiglenes otthont biztosítani.

Taranto-1

A missziót illetően a nápolyi parancsnokság másik fő feladata a Törökország által támasztott légi-szállítási igények, valamint a NATO tagországok, illetve partnerei által felajánlott nemzeti és többnemzeti légi-szállítási képességek összehangolása. A feladat nagyságrendjét jól érzékelteti két ország, Pakisztán és Katar donációja, előbbi 100 ezer db lakósátrat, míg utóbbi százezres nagyságrendű, szállásra alkalmas lakókonténer adományt ajánlott fel. Mindemellet a NATO-tagállamok és számos más ország, valamint különböző nemzetközi szervezetek is tettek felajánlásokat, amelyek Törökországba történő eljuttatása tovább szélesítette a koordinációs tevékenységet.

A Nápolyban szolgálatot teljesítő magyar tisztek közül többen is részt vesznek a felajánlott NATO képesség telepítésének megszervezésében, hozzájárulva a humanitárius katasztrófa hatásainak enyhítéséhez.

Kapcsolódó cikkek