Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzeti nap a tengerentúlon

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. november 11. 11:23

Az ősz első két hónapja néhány közép-európai ország számára kiemelt fontossággal bír, hiszen számos történelmi momentum köthető ehhez az időszakhoz. Ausztriában október 26-a a függetlenség és az új alkotmány napja, Csehországban október 28-a a nemzeti függetlenség ünnepe, szeptember elseje a szlovák alkotmány ünnepe, Magyarországon pedig október 23-a az 1956-os forradalom évfordulója.

1596003700

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően e négy nemzet Norfolkba települt katonái egy napon, október 28-án emlékeztek meg a számukra fontos történelmi eseményekről. A fogadás az est házigazdáinak beszédével kezdődött. Juhász István ezredes, magyar nemzeti képviselő kiemelte az 1956-os és 1989-es októberi események jelentőségét, majd zárszóként a teljes magyar közösség nevében köszönte meg az egybegyűltek megtisztelő jelenlétet, akik a megnyitó után a katonafeleségek által készített süteményeket kóstolhatták meg.

1596003700

A rendezvény jó lehetőséget nyújtott a nemzeti értékek és ízek bemutatására, valamint bepillantást engedett a történelem egy kis szeletébe. A kisebb társaságokban folytatott beszélgetések pedig tovább építettek a nemzetek közötti jó kapcsolatot, amit a NATO szövetségi rendszerében végzett munka során a Norfolkban szolgálatot teljesítő katonák nap mint nap megtapasztalhatnak.

1596003700

Fotó: MH Nemzeti Összekötő Képviselet

CímkékNATONorfolk