Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A járőröző vezénylőzászlós

Szöveg: Nagy Annamária főhadnagy |  2014. június 11. 12:43

„Megtiszteltetésnek érzem, hogy én lehetek a Sínai-félszigeten állomásozó magyar kontingens vezénylőzászlósa. Nem ez az első misszióm, szolgáltam már Cipruson és Afganisztánban is, de itt érzem magam a legjobban, itt töltöm be a számomra leginkább testhezálló beosztást” – kezdi beszélgetésünket Zadravecz Sándor zászlós, aki járőrként látja el a kontingens vezénylőzászlósi feladatkörét.

„Műveleti területen a vezénylőzászlós szerepe hatványozottan felértékelődik – mondja a vezénylőzászlós –, hiszen a Multinacionális Erők és Megfigyelők (MFO) vezető altisztje nagyban támaszkodik a kontingensek első számú altisztjére. Az én esetemben ez úgy valósul meg, hogy folyamatosan javaslatokat vár tőlem a katonai- rendészeti szakterületen. Ez ugyanis a magyarok feladatköre az MFO-ban. A heti vezénylőzászlósi értekezleten kell értékelni az altiszti vonatkozású problémákat és lehet beszámolni az állományt foglalkoztató felvetésekről. Mivel itt, a táborban a vezénylőzászlósok egy közös konténerblokkban vannak elhelyezve, a kapcsolattartás és együttműködés napi szinten valósulhat meg. További feladat a protokolláris rendezvényeken − például medálparádékon vagy nemzeti napokon − való megjelenés."

1595973624

Összefoglalná, hogy milyen feladatokat kell egy járőrnek ellátni az MFO-ban?

Alapvetően katonai rendészeti feladatokat, ami konkrétabban sebesség-ellenőrzést, reptéri és egyéb biztosítási feladatokat, reggeli konvoj- illetve csomagellenőrzést jelent, de olykor akadnak táboron kívüli kísérési feladatok is. Ha a feltárt hiányosságokat − sajnos − sokszor többszöri felszólításra sem pótolják, akkor első körben a vezénylőzászlós intézkedik saját vonalán, neki kell rendbe rakni a dolgokat. Vegyünk például egy reggeli gépjármű-ellenőrzést, amelynek során a kötelezően előírt felszerelésekben észlelt hiányosságok miatt kell intézkedni egy adott kontingens tagjaival szemben. Ilyen esetben felkeresem az adott nemzet első altisztjét, majd megbeszéljük, hogyan is lehetne javítani a helyzeten a továbbiakban. Az ilyen beszélgetések az esetek többségében eredményesek.
Megjegyezném, az utóbbi hónapokban jelentősen megnövekedtek a táboron belül végrehajtandó feladatok, így növekedett a járőrállomány leterheltsége is. Olykor az ügyeletes tiszt − rendfokozattól és beosztástól függetlenül – rendszerint besegít a járőrfeladatok ellátásába. Vezénylőzászlósként nekem jó látni, hogy megvan az összetartás a csapaton belül, és ez is azt mutatja, hogy egy a cél: minél magasabb színvonalon végrehajtani a feladatokat.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodott az elmúlt hónapokban?

Úgy érzem, formálódtam vezénylőzászlósként, vezetőként. Megtanultam együttműködni más nemzetekkel, amit hazai területen a más alegységekkel való együttműködés terén tudok majd hasznosítani. Megtanultam továbbá, hogy nem kell mindennel a parancsnokhoz menni, hanem a saját − főként diplomáciai − eszközeimmel, saját hatáskörömben kell megoldani a problémákat.
Tudatában vagyok annak, hogy missziós környezetben a parancsnok döntéshozatali folyamatában a vezénylőzászlós jelentős szerepet tölt be, így a kontingensparancsnok ajtaja mindig nyitva áll előttem.
Összességében talán a problémamegoldásban és a konfliktuskezelésben fejlődtem a legtöbbet.

A napokban az MFO vezénylőzászlósától az eddig elvégzett munkájáért oklevelet és tárgyjutalmat vehetett át.

Igen, meg is lepődtem, mert előzetesen nem tudtam róla. A tábor vezénylőzászlósa tartott egy konferenciát, amely egy közös vacsorával zárult, ott kaptam meg az elismerést. Névre szóló elismerés, de az érdem nemcsak az enyém, hanem a magyar kontingens többi altisztjéé is egyben, hiszen a többiek munkája nélkül ezt nem kaphattam volna meg.

1595973625

Mennyire egyeztethető össze a járőrfeladat ellátása a vezénylőzászlósi feladatkör ellátásával?

Olykor okoz nehézségeket, hiszen vannak olyan események, amelyek kívül esnek a szolgálati időn, és az is előfordul, hogy a szolgálati idő alatt kell hivatalos rendezvényen mint vezénylőzászlós megjelennem. Jó példa erre, mikor nemrég a táborban járt a Fidzsi-szigetek köztársasági elnöke, ahol én járőrként a biztosítási feladatokban vettem részt, majd vezénylőzászlósként a rendezvénysorozaton.

Milyen a napi élet a táborban?

Több mint fél év után egyre nehezebb, mivel nyáron a hőmérséklet napközben sokszor átlépi a 40 Celsius-fokot, valamint rengeteg a rovar, s e körülmények nagyon zavarják a szolgálat ellátását. A szabadidős lehetőségek csak a táboron belül használhatók ki, így konditerembe járunk vagy a könyvtárt látogatjuk, sőt, van uszodánk is. Szerencsére az otthoniakkal való kapcsolattartáshoz minden feltétel adott, bármikor tudunk beszélni szeretteinkkel. A folyamatosan romló biztonsági helyzet viszont nem teszi lehetővé, hogy az ország turistalátványosságait felkeressük, így elsősorban csak a táboron belül mozoghatunk, ami elég ingerszegény környezet. Amikor kiérkeztünk, rögtön egy vízkorlátozással szembesültünk, ami azt jelentette, hogy naponta három alkalommal 1-1,5 órában volt lehetőség tisztálkodásra.
Azt is kevesen tudják, hogy itt szinte a hét minden napján, sötétedés után lövések, robbanások hallatszanak, amit eleinte nagyon furcsa volt megszokni, de mára a mindennapjaink részévé váltak.

Mi volt a legemlékezetesebb katonai élménye?

Legnagyobb élményeim egyike az volt, amikor az ügyeletes összekötő tisztet kísértük, biztosítottuk az úgynevezett black zone-ban, ami kiemelten veszélyes terület, nem túl barátságos helyi lakosokkal. Nagyon érdekes szakmai kihívás volt, veszélyes, de ízig-vérig katonai feladat, tapasztalatszerzés valós helyzetben. Az elmúlt időszakban magyar járőrök nem hajtottak végre ilyen feladatot. A tábor vezetése meg volt elégedve a pár hetes pluszfeladat végrehajtásával, és örülök, hogy ennek a sikernek én is részese lehettem.
A másik nagy élményem, hogy itt, az MFO-ban összetalálkoztam egy régi olasz barátommal, akivel három éve együtt szolgáltam Afganisztánban. Hogy kicsi a világ, az itt is bebizonyosodott.

1595973625

Fotók: dr. Turóczy Krisztián százados