Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összecsapás volt Egyiptomban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. július 31. 10:12

Maszkot viselő mintegy 150 fegyveres próbálta elfoglalni az egyiptomi biztonsági erők egyik őrszobáját a Sínai-félszigeten: a tűzharcban egy katonatiszt és három járókelő meghalt, 19-en megsebesültek – közölte július 30-án, szombaton a Mena egyiptomi hírügynökség.

Az események el-Aris városában történtek, még pénteken. Kamionokkal és motorokkal mintegy 150 fegyveres vonult át a város utcáin, fekete zászlókat lobogtatva, rajtuk a felirattal, miszerint „Nincs más Isten, csak Allah".

A maszkos emberek a levegőbe lövöldöztek, ezzel nagy pánikot keltve, majd ledöntötték egy korábbi egyiptomi elnök, az iszlamisták által 1981-ben meggyilkolt Anvar Szadat helyi szobrát, s utána rátámadtak az őrszobára.

Szemtanúk szerint a fegyveresek aligha voltak helyiek, mert többször is eltévedtek, mielőtt eljutottak volna célpontjukig.

Az egyiptomi hadsereg öt embert letartóztatott a támadás nyomán.

El-Arisban egyébként pénteken napközben békés tüntetés is volt, hasonlóan az ország számos más városához: az iszlamista erők felhívására Egyiptom-szerte több százezren vettek részt a különböző megmozdulásokban.