honvedelem. hu / MTI - 29. oldal
A ciszjordániai zsidó telepek annektálását ígéri Netanjahu
2019. április 7. 17:31
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szombaton azt ígérte, hogy ha az előrehozott választások után is folytathatja a kormányzást, akkor annektálni fogja a ciszjordániai zsidó telepeket.
Tombol az erőszak Nigériában
2019. április 7. 16:03
Ismeretlen fegyveresek megöltek legkevesebb 50 embert – civileket és polgárőröket – Nigéria északnyugati részén, Zamfara szövetségi államban – közölték a helyi hatóságok szombaton.
Újabb veszteségeket okoztak a tálibok
2019. április 7. 10:01
Folytatódott és újabb súlyos veszteségeket okozott a tálibok ostroma pénteken a nyugat-afganisztáni Bádgesz tartomány Bala Murgáb körzetében, ahol előző nap indult nagy szabású támadás egy kormányzati épületegyüttes és egy katonai támaszpont ellen – közölték katonai tisztviselők.
Németországba szállították az Iszlám Állam elítélt terroristáinak gyerekeit
2019. április 6. 19:15
Irakból Németországba szállítottak és hozzátartozóknál helyeztek el több gyereket, akik az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elítélt tagjainak családjából származnak – jelentették pénteken német hírportálok. Szintén pénteki német sajtóértesülés szerint vissza akar térni Németországba a terrorszervet csaknem 90 harcosa, akiket Szíriában tartanak fogva.
Óva intik Damaszkuszt a vegyifegyver-támadásoktól
2019. április 6. 17:18
Felszólította a szíriai kormányt Franciaország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia külügyminisztériuma pénteken, hogy tartózkodjon az ellenzék elleni vegyifegyver-támadásoktól.
Aggasztóak a líbiai fejlemények
2019. április 6. 15:49
Sürgősen lépnie kell az Európai Uniónak a líbiai fegyveres konfliktus legfrissebb fejleményei miatt, hogy megelőzze a káoszt és egy esetleges újabb migrációs válság kialakulását – hangsúlyozta az Európai Parlament elnöke pénteken.
Új terrorellenes törvényt fogadtak el Ausztráliában
2019. április 6. 8:13
Az ausztrál parlament csütörtökön új terrorellenes törvényt fogadott el, amely jelentős pénzbírságot és börtönbüntetést helyez kilátásba az internetes közösségimédia-vállalatoknak és azok vezetőinek, ha nem távolítják el „kellő gyorsasággal” felületükről az erőszakos tartalmakat.
Ismét gyilkoltak a tálibok
2019. április 5. 20:03
Az afgán biztonsági erők legalább húsz tagjával végeztek a radikális iszlamista tálibok a nyugati Bádgesz tartományban csütörtökre virradóra.
Pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá a christchurchi mészárost
2019. április 5. 18:27
Pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá azt a 28 éves ausztrál férfit, aki a vád szerint márciusban ötven ártatlan, fegyvertelen embert ölt meg két mecsetnél az új-zélandi Christchurchben – döntött a bíróság pénteken.
Százak haltak meg a Boko Haram aknái miatt tavaly Nigériában
2019. április 5. 17:05
Mintegy 560 ember halálát okozták tavaly Nigéria északkeleti részén a Boko Haram terrorszervezet által telepített aknák – derült ki az ENSZ aknamentesítő szolgálatának (UNMAS) április 4-én nyilvánosságra hozott jelentéséből.