Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2260. oldal

Cikkek
1595896541

Oroszország fenntartja a megelőző atomcsapás jogát

2010. február 6. 7:18

Dmitrij Medvegyev orosz államfő aláírta az ország új katonai doktrínáját és a nukleáris elrettentés területén 2020-ig követendő állami politika alapjait rögzítő dokumentumot. Erről maga az orosz államfő tájékoztatta pénteken az orosz Nemzetbiztonsági Tanácsot, amelynek állandó tagjaival tanácskozott aznap.

1595896541

Újabb véres leszámolás Szudánban

2010. február 6. 7:14

Legalább tizennyolc ember életét vesztette észak-szudáni nomád pásztorok és dél-szudáni katonák összecsapásaiban – közölte pénteken a hadsereg szóvivője. A harcok rávilágítanak annak égető szükségességére, hogy ki kell jelölni a két országrész határát a szudáni olajtartalék nagy részét rejtő vidéken.

1595896540

Nagy lehetőség hazánknak a parancsnokságok reformja

2010. február 6. 6:22

Több ezer kiképző Afganisztánba küldésére ösztönözte a NATO európai tagországait az amerikai védelmi miniszter és a szövetség főtitkára a védelmi miniszterek pénteken zárult kétnapos isztambuli értekezletén, hogy felgyorsítsák az afgán hadsereg és rendőrség kiképzését, és így legyőzzék a tálib lázadókat és stabilizálják az országot.

1595896532

Kíméletlen tömeggyilkosságot terveztek

2010. február 5. 5:57

A német államnak a hetvenes években hadat üzenő hírhedt Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terroristáinak peréhez hasonlítják azt a bírósági tárgyalást, amely az al-Kaidához közel álló Iszlám Dzsihád Unió (IDU) terrorszervezethez tartozó négy férfi ügyében folyik Düsseldorfban.

1595896531

Három katona veszett oda a helikopterbalesetben

2010. február 5. 5:54

A személyzet három tagja életét vesztette , amikor szerdán este Németország délnyugati részén lezuhant egy Black Hawk amerikai helikopter – jelentette ki az amerikai hadsereg egyik szóvivője. Az UH-60-as Black Hawk helikopter szerdán délután hatkor zuhant le Heidelberg szomszédságában, Viernheim és Lorsch között, az autópálya-csomópont közelében.

1595896531

Atomtemetőnek használták a Balti-tengert?

2010. február 5. 5:51

Moszkva a Szovjetunió összeomlása után, 1991 és 1994 között, a felszámolásra ítélt lettországi (karostai) haditengerészeti támaszpont kimustrált nukleáris és vegyi fegyvereivel szennyezte a balti államok és Svédország között elterülő Balti-tenger vizeit – hangzott el a svéd állami televizió tényfeltáró műsorában.

1595896531

Enyhül India és Pakisztán viszonya?

2010. február 5. 5:47

India hivatalos tárgyalásokat ajánl Pakisztánnak, felújítva a 2008 novemberében történt mumbai merényletek után megszakadt kétoldalú párbeszédet. A 166 ember halálát okozó merényletekért Újdelhi Pakisztánból induló szélsőségeseket tett felelőssé, követelte, hogy Iszlámábád lépjen föl ellenük, és felfüggesztette az öt éve kezdett béketárgyalásokat.

1595896530

Szkopje is elítélte a srebrenicai vérengzést

2010. február 5. 5:42

Az Európai Parlament felhívásának eleget téve nyilatkozatban ítélte el a macedón parlament az 1995. júliusi srebrenicai vérengzést, amelynek során a boszniai szerb fegyveres erők csaknem nyolcezer muzulmán férfit és fiút gyilkoltak meg.A dokumentum elfogadása ellen egy honatya, a macedóniai szerbek pártjának képviselője szavazott.

1595896530

Romániában jöhet létre az amerikai rakétapajzs

2010. február 5. 5:38

A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyta azt az amerikai kérést, hogy ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat telepítsenek Romániába az amerikai rakétapajzs részeként. Traian Basescu elnök szerint szárazföldi kilövőállásokról indítandó rakétákat állomásoztatnának a szomszédban, és a rendszer 2015-ben válna működőképessé.

Isztambuli NATO-csúcs: ismét Afganisztán a fő téma

2010. február 4. 6:41

Afganisztán kérdése áll majd a megbeszélések középpontjában a NATO védelmi minisztereinek Isztambulban csütörtökön kezdődő informális tanácskozásán. Anders Fogh Rasmussen, a NATO-főtitkára a találkozó előtt további felajánlásokra kérte a tagállamokat: még mintegy 2000-2400 kiképzőre lenne szükség az afganisztáni biztonsági erők felkészítéséhez.