Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

KAIA - 3. oldal

Cikkek
1595945727

Egyre több a feladata a kabuli repülőtér magyar őreinek

2012. december 2. 12:50

Egyre növekvő terhek mellett végzik feladataikat a kabuli repülőtér őrzésével megbízott magyar katonák; a 2014-es kivonulásra való felkészülés már megkezdődött, emiatt már most jelentősen nőtt a forgalom Afganisztán fővárosának repülőterén – mondta Benda László ezredes, a kabuli repülőtér földi védelmi erőinek parancsnoka december 1-jén, szombaton az MTI különtudósítójának adott interjújában.

1595945725

Karácsonyi kellékek is rejtőztek a fedélzeten

2012. december 2. 11:38

Plusz három és fél óra − ennyi az időeltolódás Magyarország és Afganisztán között, ahová a pápai C–17-esnek köszönhetően öt és fél óra alatt érkeztünk meg három újságíró-kollégával, egy gépnyi váltásként (és néhány egyéb feladattal) utazó katonával, egy tűzszerészkutyával és rengeteg csomaggal, felszereléssel. Küldetésünk, hogy az afganisztáni magyar szerepvállalás elérhető színhelyeit bejárva tudósítsunk katonáink missziós tevékenységéről és aktuális ügyeiről. Helyszíni tudósítás.

1595945138

Afganisztánba látogatott a Honvéd Vezérkar főnöke

2012. november 22. 11:21

A hadszíntéren szolgálatot teljesítő magyar katonai erők műveleti és szolgálati körülményeiről, a végrehajtott és tervezett feladatokról tájékozódott dr. Benkő Tibor vezérezredes ötnapos afganisztáni látogatásán.

1595944211

A KAIA-ra érkezett a NOR

2012. november 6. 9:30

A NATO Erőforrások Irodájának (NATO Office of Resources – NOR) tizenhat fős delegációja látogatott el október 23−30. között a Kabuli Nemzetközi Repülőtérre (KAIA). Erről az eseményről tájékoztatott interjúnkban az ISAF KAIA bázistámogató csoport parancsnoka. Helyszíni tudósítás.

1595944206

Megemlékezés, emlékhelyavatás Kabulban

2012. november 5. 18:33

Élni csak úgy érdemes, hogy életed bármelyik napján elmondhasd, érdemes volt élned − hangzott el a mindenszentek ünnepe, valamint a halottak napja alkalmából rendezett emlékhelyavatáson, megemlékezésen az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens (MH KNR ŐBK) bázisán november 1-jén.

1595943664

Adomány a magyar katonáknak

2012. október 28. 12:25

A Kabulban szolgáló magyar őr- és biztosító század összesen hatszáz pár jó minőségű zoknit kapott az amerikaiaktól. Helyszíni tudósítás.

1595943320

Három nap, két verseny

2012. október 18. 9:51

Az elmúlt napokban két futóversenyt is szerveztek Afganisztánban, a KAIA North területén a fizikai erejüket kipróbálni szándékozó katonák részére. Helyszíni tudósítás.

1595943308

Elméleti és gyakorlati felkészítésen

2012. október 17. 13:36

„Emlékeztető foglalkozást” tartottak – amerikai munkatársak irányításával – a Force Protection század irányzó beosztást betöltő katonáinak október 12-én Afganisztánban. Helyszíni tudósítás.

1595943042

„Csendes” hétköznapi szolgálat

2012. október 12. 16:17

Már közel két hete a magyar katonák őrzik a Kabul Nemzetközi Repülőtér biztonságát. Rendkívüli esemény nem történt a szolgálatellátásban, leszámítva azt, hogy mindenki tudomásul vette, hogy immár nem belga, hanem magyar egyenruhával találkozik a kapukon. Helyszíni tudósítás.

1595942427

Megtörtént a kabuli repülőtér őrzésének átvétele

2012. október 2. 11:38

Rendben megtörtént a kabuli nemzetközi repülőtér őrzésének átvétele; az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens (MH KNR ÖBK) a belga féltől vette át a szolgálati feladatokat. Helyszíni tudósítás.