Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 216. oldal

Cikkek
1595982366

Hadszíntérre készülnek

2014. november 13. 9:22

Békeműveleti lőgyakorlatokat hajtottak végre a Missziós Törzstiszti Célfelkészítésen (MTC) résztvevő tisztek és altisztek a táborfalvai lőtéren november 12-én, szerdán.

1595982077

Második hetébe lépett az MTA

2014. november 9. 7:46

Második hetéhez érkezett Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban a Missziós Törzstiszti Alaptanfolyam (MTA).

1595982070

Nyílt nap az Altiszti Akadémián

2014. november 8. 12:02

Ritka és különleges alkalom, amikor egy-egy katonai alakulat életébe a kíváncsi, civil szemek is bepillantást nyerhetnek. Kiváltképp érdekes ez a szentendrei MH Altiszti Akadémia esetében, hiszen a november 7-én tartott nyílt nap lehetőséget adott a honvédség iránt érdeklődők számára, hogy betekintsenek a katonai képzés egyik hazai fellegvárának mindennapjaiba.

1595981754

Magyar katonák Litvániában

2014. november 2. 15:40

Megérkeztek Litvániába az „Iron Sword 2014”  elnevezésű NATO-hadgyakorlatokon részt vevő magyar katonák.

1595981734

Montenegrói ellenőrök Tatán

2014. november 1. 13:21

Október utolsó hetében az Európai Bizalom- és Biztonságerősítő Intézkedések (CSBM) 2011. évi Bécsi Dokumentumának megfelelően kétfős montenegrói ellenőrcsoport érkezett értékelő látogatásra érkezett Tatára, az MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz.

1595981722

Az Európai Unió első számú katonai vezetője Kecskeméten

2014. október 31. 17:55

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra látogatott október 31-én, pénteken Patrick de Rousiers vezérezredes. Az Európai Unió Katonai Bizottságának elnökét kecskeméti útjára elkísérte Domján László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Katonai Képviselő-hivatala brüsszeli katonai képviselője.

1595981709

Életmentés a hadikikötőben

2014. október 31. 7:17

Katasztrófavédelmi szakemberek lepték el az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hadikikötőjét, mivel a vízen ringatózó naszádok között elsüllyedt egy személyautó. Szerencsére a baleset nem valódi eset volt, hanem csak egy gyakorlat…

1595981467

Mentettek

2014. október 30. 9:21

Úgynevezett összhaderőnemi személyi mentés egységesítési tanfolyamon (Combined Joint Personal Recovery Standardization Course 2014.  – CJPRSC 2014.) vett részt az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj, valamint az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kijelölt állománya Belgiumban, a közelmúltban.

1595981439

Felkészülés a balti légtérvédelemre

2014. október 28. 16:32

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állományából a 2015 áprilisában kezdődő balti légtérvédelemre kijelölt katonák számára elöljárói ellenőrzést tartanak a közeljövőben. Az ellenőrzésre való felkészülés a héten kezdődött meg a kecskeméti alakulatnál.

1595981135

Bizonyítottak a magyar tűzszerészek

2014. október 22. 8:31

Tizenegy magyar katona is részt vesz a Szlovákiában megrendezett Ground Pepper 2014 elnevezésű gyakorlaton, ami a V4-es EU Harccsoportra történő felkészülés egyik eleme. A gyakorlat VIP-napját október 21-én, kedden tartották a Lešt település határában található katonai kiképzőközpont területén.