Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kovács Dániel - 50. oldal

Cikkek
1595946029

Miklós-napi könyvpremier

2012. december 7. 12:28

Hatodik, és egyben befejező kötetéhez érkezett M. Szabó Miklós sorozata, A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia története. A ZMKA 1990–1996 közti időszakát feldolgozó könyvet dr. Isaszegi János nyugállományú  vezérőrnagy, a HM Zrínyi Kommunikációs Kft. megbízott szerkesztőségvezetője mutatta be a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen december 6-án.

1595945772

József Attila volt a legnépszerűbb a gyerekek között

2012. december 5. 7:27

Ötödik alkalommal rendezett szavalóversenyt a HM Katolikus Tábori Püspökség. A december 4-i, budapesti megmérettetésen a legtöbb induló József Attila egy-egy versét szavalta el.

1595945754

„Nem számítok radikális és tartós romlásra”

2012. december 4. 10:43

November 16-án a Hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) Ante Gotovina és Raden Markac horvát tábornokok felmentése mellett döntött. Az események biztonságpolitikai hatásairól Juhász József Balkán-szakértőt kérdeztük.

1595945708

Elfoglaltuk a bázist!

2012. december 1. 7:18

Lehetett volna ez a november 29-i délután mottója, hiszen egy seregnyi diák − fiatalok és idősebbek egyaránt − rohamozta meg a MH Logisztikai Ellátó Központ budapest-mátyásföldi telephelyét. Azért gyűltek össze ilyen szép számban, mert a logisztikusok napja alkalmából a bázis megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt, nagyszabású haditechnikai bemutató keretében.