Kovács Zoltán - 8. oldal
A Ludovika Zászlóaljnál járt az államtitkár
2014. szeptember 8. 22:00
Az MH Ludovika Zászlóaljhoz látogatott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szeptember 8-án, hétfőn.
Emlékmű a „székesfehérvári kadétoknak”
2014. szeptember 4. 10:00
Emlékművet avattak Székesfehérváron szeptember 3-án, szerdán annak a 159 katonának az emlékére, akik 1944-ben a városból, illetve környékéről vonultak be, és Magyarország akkori határának védelmében a Gyergyószentmiklós határában húzódó védelmi vonalnál haltak hősi halált.
Újra katonazene szólt Fehérváron
2014. augusztus 16. 13:53
Második alkalommal rendezték meg a Fricsay Richárd Regionális Katona-zenekari Fesztivált Székesfehérváron, augusztus 15-én, pénteken. Idén is megtelt a város főtere nézőkkel, amikor a Fricsay Richárd alezredesről, a magyar katonazene történetének kiemelkedő alakjáról elnevezett katona-zenekari fesztivál keretében a veszprémi, a kaposvári, a debreceni és a házigazda székesfehérvári helyőrségi zenekarok adtak térzenét.
Várpalotán járt az államtitkár
2014. július 1. 20:28
Várpalotára, az MH Bakony Harckiképző Központba (MH BHK) látogatott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára július 1-jén, kedden.
Szent László királyunkra emlékeztek
2014. június 27. 17:17
„Szent László király vitézsége, lovagiassága, kormányzótehetsége és bölcsessége megszerezte számára nemzete tiszteletét. Ma is ezzel a tisztelettel idézzük meg emlékét, állítjuk példaként minden idők magyarjai, az ország és polgárainak sorsáért felelős vezetők, a haza szolgálatát vállaló katonák elé emberi és keresztényi erényeit” – mondta Vargha Tamás Székesfehérváron, június 27-én, pénteken.
Győrbe látogatott az államtitkár
2014. június 24. 17:48
Győrbe, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredhez látogatott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára június 24-én, kedden.
Indulnak a nyári programok a pákozdi katonai emlékparkban
2014. június 21. 8:16
Fontos, hogy mindazokkal, akik ide látogatnak, emlékezzünk történelmünk viharaira, békés és fenyegetett pillanataira, hogy okulva ezekből olyan jövőt építhessünk, amelyben gyermekeink nemzetközi viszonylatban is megállják helyüket, és példát adnak a többi nemzetnek emberségből, egymás iránti tiszteletből és megértésből – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára megnyitóbeszédében, június 20-án, Pákozdon.
Misszióból hazatérőket köszöntöttek
2014. június 18. 17:13
„Immár tíz éve járulunk hozzá a NATO afganisztáni műveleteihez. Ezt a szerepvállalást a nemzetközi elvárásoknak megfelelően, a legmagasabb szakmai színvonalon teljesítette Afganisztánban a most hazatért kilencven magyar katona” – fogalmazott Vargha Tamás, június 18-án, szerdán Budapesten.
A nemzet összekapcsolásának jelképe
2014. június 4. 16:57
Trianon után, az elszakított országrészeken élő magyarokat, a szétszakadt nemzetet, csak a közös múlt, az anyanyelv és a hazájukért életáldozatot hozott hősök előtti tisztelet kapcsolhatta össze – mondta Vargha Tamás Szerencsen, június 4-én, szerdán.
Egy emlékkereszt újraszentelése
2014. június 1. 19:06
Megújult a II. világháború hőseinek állított emlékkereszt Székesfehérvár Öreghegy városrészében. Az emlékmű újraszentelésén Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is részt vett.