Soucz Ferenc fõhadnagy
Szomorú megemlékezés
2009. július 13. 13:15
Július 12. feketebetűs gyásznap a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport történetében. Egy évvel ezelőtt tragikus esemény rázta meg a Magyar Honvédséget, rövid időn belül másodjára. Tragikus körülmények között elhunyt Nemes Krisztián posztumusz őrnagy, egy hónappal követve Kovács Gyula posztumusz hadnagyot.
Az afgán nép választott képviselői látogattak a magyar táborba
2009. június 23. 5:54
A sura arab eredetű szó, jelentése megbeszélés, tanácskozás. Valószínűleg az ősi arab törzsek így választották vezetőiket és így hoztak komolyabb döntéseket. Az iszlám államokban a surának fontos szerepe van, a Korán kétszer is megemlíti. Egy ilyen tanács tagjai látogattak el a magyar katonák baghlani táborába.
BÚÉK Afganisztán!
2009. március 30. 12:25
A Gergely naptár szerinti március 21-én Afganisztánba is elérkezett az újév, az 1388. esztendő hut havának első napja. Bár ez az egyetlen nem vallási jellegű ünnep a naptárban – 1998 és 2001 között a tálibok be is tiltották -, mégis nagy hagyományai vannak.
Megbecsülik a magyar katonákat Afganisztánban
2009. március 26. 5:41
Hadzsi Akbár Barakzáj, a nemrégiben kinevezett bagláni kormányzó kezdeményezésére a USAID (United States Agency for International Development) pénzügyi támogatásával és szervezésében donorkonferenciát tartottak Pol-e Khomriban. A konferencia elsődleges célja az volt, hogy felkeltse a figyelmet a széles fejlesztési potenciállal rendelkező Baglán iránt.