Szomorú megemlékezés
Szöveg: Soucz Ferenc fõhadnagy | 2009. július 13. 13:15Július 12. feketebetűs gyásznap a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport történetében. Egy évvel ezelőtt tragikus esemény rázta meg a Magyar Honvédséget, rövid időn belül másodjára. Tragikus körülmények között elhunyt Nemes Krisztián posztumusz őrnagy, egy hónappal követve Kovács Gyula posztumusz hadnagyot.
Bár életútjuk és szakmai pályafutásuk különbözött egymástól, sorsuk mégis azonos lett. Mindketten a tűzszerész szakma hősei lettek.
Tiszteletükre a MH PRT 6. váltásának állománya felsorakozott emléktábláik előtt, a megemlékező beszéd végén elhangzott Reményik Sándor “Mi mindig búcsúzunk" című verse, majd a tűzszerész részleg katonái koszorút helyeztek el. A ceremónia zárásaként az il silenzio dallama csendült fel. Az esti órákban 21 órától az állomány gyertyagyújtással adózott hősi halált halt társaik emléke előtt.
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
