Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lőszerek a főút mellett

Szöveg: Szűcs László |  2009. július 13. 13:09

A 28. héten, azaz július 6–12. között 56 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 18 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Bugyi Zoltán őrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1203 bejelentést kaptak.

Július 7-én, a Heves megyei Tiszafüreden, a Fő úton található Bán Zsigmond Általános Iskolából érkezett a bejelentés a tűzszerészekhez, hogy az udvaron, földmunkák közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A helyszínre érkező járőr – Kelemen Ferenc törzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy egy 45 milliméteres repesz lőszer került elő. A lőszert a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Szintén július 7-én a Fejér megyei Kápolnásnyéken, a polgármesteri hivatal udvarán végzett földmunkálatok közben került elő egy 76 milliméteres repeszgránát. A veszélyes szerkezetet a Vörös Mihály főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr a közelben kijelölt robbantási helyen semmisítette meg.

Július 8-án a Somogy megyei Marcaliban, a Gyótapuszta felé vezető főút mellett, a vízelvezető árok szélesítése közben bukkantak a munkások több, második világháborús robbanószerkezetre. A helyszínre érkező tűzszerész járőr – Érsek János törzsőrmester vezetésével –, a terület átvizsgálása után összesen 23 darab 45 milliméteres repeszlőszert, 4 darab 45 milliméteres páncéltörő lőszert, valamint egy 37 milliméteres páncéltörő gránátot talált. A robbanószerkezeteket a központi gyűjtőbe szállították.

Szintén július 8-án, a Zala megyei Bánokszentgyörgyön akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A településen átfolyó patak partján, az egyik híd alatt világháborús robbanószerkezetekre bukkantak az arra járók. Feltételezhetően a közelmúlt esőzései miatt sodorta a patak a valahonnan a híd alá azt a két darab, 105 milliméteres repeszromboló gránátot, amelyet a Kiss Henrik törzsőrmester vezetette tűzszerész járőr a közelben kijelölt helyen semmisített meg.

Július 10-én a Fejér megyei Besnyőről érkezett a bejelentés a tűzszerészekhez, hogy a temető kerítése mögött két darab világháborús robbanószerkezetre bukkantak az arra járók. A helyszínre érkező járőr – Érsek János törzsőrmester vezetésével – egy 75 milliméteres páncéltörő és egy 37 milliméteres repeszgránátot szállított a központi gyűjtőbe. Azt sajnos nem sikerült kideríteniük, hogy a veszélyes szerkezetek miként kerültek a sírkert kerítésének tövébe.

Ugyancsak július 10-én Kecskeméten is akadt dolguk a tűzszerészeknek. Helvécia városrészben, a gázcső javítása közben ugyanis több robbanószerkezetet találtak a munkások. A Vörös Mihály főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr egy 105 milliméteres repeszgránátot, egy 75 milliméteres repeszgránátot és egy 75 milliméteres kommulatív gránátot szállított a központi gyűjtőbe.

Július 10-én a főváros IV. kerületébe is ki kellett vonulniuk a tűzszerészeknek, ugyanis az Árpád utcában, egy társasház udvarán, füvesítés közben egy 105 milliméteres páncéltörő gránátot találtak a lakók. A veszélyes robbanószerkezetet a Vörös Mihály főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr szállította el a központi gyűjtőbe.