Galériák - 758. oldal
Tömegeket vonzottak a vasárnapi bemutatók
2019. május 19. 18:13
Vasárnap 18.00 órakor véget ért a Magyar Honvédség haditechnikai bemutatója a Budaörsi Repülőtéren. A vasárnapi programokra is több mint 30 ezren voltak kíváncsiak, így a rendezvény három napja alatt közel 70 ezer ember nézte meg a Magyar Honvédség látványos bemutatóit, haditechnikai eszközeit.
Páratlan élmények a honvédelem napján
2019. május 19. 15:06
Már a hivatalos megnyitó előtt megteltek a parkolóhelyek a budaörsi repülőtéren, ahová több tízezren látogattak ki május 18-19-én. A Magyar Honvédség nagyszabású haditechnikai bemutatójára érkező érdeklődőket a haderő jelenlegi és új haditechnikai eszközei várták.
Ezerkétszáz méterről ugrottak
2019. május 19. 12:20
A 2018-ban Magyarországon megrendezett 42. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokságon harmadik helyezést elért csapat célba ugrásban mutatkozott be a Budaörsön megrendezett haditechnikai bemutatón.
Benkő Tibor nyitotta meg a haditechnikai bemutató utolsó napját
2019. május 19. 11:43
Harmadik, utolsó napjához érkezett május 19-én a budaörsi repülőtéren a Magyar Honvédség haditechnikai bemutatója. A honvédelem napjához kapcsolódó vasárnapi programot Benkő Tibor honvédelmi miniszter nyitotta meg.
Négy lábon járó tűzszerészek Budaörsön
2019. május 19. 6:04
Legfontosabb feladatuk a felderítés, valamint a robbanóanyagok felkutatása. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred robbanóanyag-kereső kutyái, valamint a tűzszerész robotok is bemutatkoznak a Magyar Honvédség nagyszabású haditechnikai bemutatóján.
Függések és forgások a levegőben
2019. május 18. 22:34
Hatezer méteren repül, sebessége 270 kilométer/óra és 1600 kilogrammnyi terhet tud felemelni: ez az Airbus Helicopters H145M könnyű, többfeladatú forgószárnyas. Egyéni, dinamikus bemutatóját több százan kísérték figyelemmel Budaörsön, a honvédelem napján.
Nagymacskák Budaörsön
2019. május 18. 21:04
A Magyar Honvédség szárazföldi haderőnemének megerősítése jegyében negyvennégy Leopard 2 nehéz harckocsi és huszonnégy Panzerhaubitze 2000 önjáró löveg beszerzéséről született döntés a közelmúltban. A honvédelem napja alkalmából rendezett haditechnikai rendezvényen többek között ezek a harceszközök is bemutatkoztak.
Forgószárnyas egyéni bemutató
2019. május 18. 19:27
Lélegzetelállító műrepüléssel mutatkozott be a Magyar Honvédség Mi-17-es szállítóhelikoptere a honvédelem napja alkalmából rendezett haditechnikai és légi bemutatón, a budaörsi repülőtéren.
Közel 30 ezren látogattak ki a haditechnikai bemutató első napjára
2019. május 18. 19:21
A haditechnikai bemutató első napjának programjai jelentős tömegeket vonzottak a Budaörsi Repülőtérre. A kijelölt parkolók a 9 órai kapunyitást követően rövid időn belül megteltek. A Budapestről induló ingyenes buszjáratokat is sokan vették igénybe.
Komplex harcászati bemutató földön és levegőben
2019. május 18. 18:03
Miután a Magyar Honvédség légierejének gépei díszelgő áthúzással köszöntötték a vendégeket, a vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái foglalták el a repülőteret, és megkezdték komplex harcászati bemutatójukat, amelyen az alakulat közel összes technikai eszköze bemutatkozott.