Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonák ügyét kell szolgálni

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. május 26. 7:00

Állománygyűlést tartott dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter május 25-én, pénteken a Petőfi-laktanyában. A miniszter bemutatta a tárca államtitkárait is.

1599187581
Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter

Dr. Benkő Tibor az állománygyűlésen elmondta: a legfőbb cél az, hogy felépüljön egy erős Magyar Honvédség, amihez a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program továbbra is jó keretet biztosít. Ezen belül magasabb szintre kell emelni a katonai képzést és oktatást. Hangsúlyozta, hogy a jövőben még többet kell tenni a katonák társadalmi elismertsége érdekében.

1599187581

Németh Szilárd parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes

A tárca ügyeivel – a miniszter mellett – ezentúl nem két, hanem három államtitkár foglalkozik. Az ő feladatuk, hogy szolgálják a Magyar Honvédséget, illetve szolgálják és védjék a honvédelmi minisztert. Németh Szilárd, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes felügyeli egyebek mellett a tábori lelkészi szolgálatot, valamint az HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumot. Dr. Kádár Pál közigazgatási államtitkárt nem kellett bemutatni az állománygyűlés résztvevőinek, hiszen hosszú évek óta teljesít szolgálatot a tárcánál. Jelenlegi beosztását megelőzően a HM Tervezési és Koordinációs Főosztályát vezette. Szakterületei közé tartoznak a jogi, a pénzügyi és a gazdasági ügyek. Munkáját a jövőben két helyettes államtitkár segíti. A honvédelmi ügyekért felelős államtitkári pozíciót Szabó István tölti be, aki eddig a vezérkarfőnök koordinációs helyettese volt. A szakállamtitkárhoz tartoznak a katonai kérdések. Két helyettes államtitkár dolgozik majd a vezetése alatt.

1599187581

Dr. Kádár Pál közigazgatási államtitkár

Dr. Benkő Tibor azt várja az államtitkároktól és azok helyetteseitől, hogy gyors, a katonák érdekeit szem előtt tartó döntések szülessenek. Hozzátette: „Komolyan gondolom azt, hogy a Magyar Honvédség a katonák nagy családja. Egy olyan kollektíva, amely a bajtársiasságra, a mások iránti tiszteletadásra, az egymás iránti hűségre és elkötelezettségre, illetve a haza iránti szeretetre, lojalitásra épül" – fogalmazott a miniszter.

1599187581

Szabó István honvédelmi ügyekért felelős államtitkár

Fotó: Szabó Lajos zászlós