A nagy bumm

Az elméleti foglalkozásokon hallottakra próbál mindenki emlékezni. Vezényszavak,
előírt rendben sorakozó foglalkozási helyek − kissé távolabb katonák őrzik a robbanóanyagot.
Mindenki izgatott, az oktató magabiztos, a segítségére lévő altiszt az előírásokat
betartva végzi a munkáját. Sorakozó, eligazítás, rendszabályok, visszakérdezés. Minden
rendben halad. A szabályszerűen levágandó gyújtózsinórokkal mindenki próbálkozik, több-kevesebb sikerrel. Majd jönnek az egyéni feladatok szépen sorjában. Akad, aki először
próbálkozik, más már sokszor csinálta mindezt katonai pályája során. A gyakorlás végére mindenki
szakszerűen szereli össze a számára kiosztott robbanóanyagot.

A sikeresen végrehajtott egyéni
robbantási feladat után következik az igazi csapatmunka, a tüzelőállás-robbantás. A csoportokra
osztott katonák csendben teszik a dolgukat: épül az elektromos hálózat, készülnek a
földben a furatok a töltetek számára, majd a megfelelő mélység elérése után
az előkészített hálózatra csatlakoztatott töltetek egymás után siklanak a föld alá.

A végső ellenőrzések után a többnapos kiképzés megkoronázásaként végül
nem mindennapos élményben van részük a katonáknak: a figyelmeztetések elhangzanak, mindenki izgalommal kiáltja:„Robbantás! Robbantás! Robbantás!", majd a
gyújtógép halk surrogását a föld alól feltörő, halk moraj kövi, amely mély hangú, mindent
szétvető robbanásban teljesedik ki.

A tatai harckocsizók ezt a foglalkozást is sikeresen
hajtották végre…

Fotó: Petrovics Renáta