Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ahol a hősiesség és a bátorság fogalma új értelmet nyert

Szöveg: Antal Ferenc |  2015. május 31. 19:28

„Csak annak a nemzetnek van jövője, amelyik ismeri a feláldozott élet értékét” − jelentette ki Áder János köztársasági elnök a váci első világháborús hősi emlékmű újjáavatása alkalmából rendezett ünnepségen, május 31-én, vasárnap. A magyar hősök emléknapján tartott eseményen részt vett dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is.

1595994671

„Ez a háború más volt, mint bármely korábbi" – mondta emlékező beszédében Áder János, aki utalt arra, hogy a történelem első, gépezetként működő háborújában a hősiesség és a bátorság fogalma új értelmet nyert. Mint mondta: a hősökből áldozatok lettek és az áldozatokból lettek a legnagyobb hősök.

A köztársasági elnök kiemelte, hogy a Nagy Háborúban minden korábbinál érzéketlenebb nagyhatalmak küldték csatába emberek millióit, így a magyar katonákat is. „A magyar katonákat feláldozták egy, az ország számára semmit sem ígérő világméretű összecsapásban, de ők a végletekig kitartottak" – mondta Áder János, hozzátéve, hogy összeszámolni és egyesével számon tartani őket az utókor feladata. „Ha felejtünk és nem törődünk a múlttal, önmagunk ellen vétkezünk", de ahol az emberek összefognak, és az emlékeket féltőn megóvják, ott az élet győz a felejtés felett − mondta az államfő.

1595994672

„A mai napon győzött a hagyománytisztelet, a kegyelet, és a keresztényi szeretet" – utalt Fördős Attila, Vác polgármestere az emlékmű létrehozásának körülményeire, mint mondta: azok a váci fiúk, akik egykor innen távoztak a csatába, hogy megvédjék az ezeréves határokat, a győzelem tudatával, „a győzni akarásnak vágyával indultak el szeretett városukból." Ez az emlékmű pedig a győzelemről kell, hogy szóljon, hiszen nem haltak meg azok, akiknek a nevét az utókor megőrizte.

Ezt követően a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat ágainak képviselői ökumenikus szertartás keretében megáldották az emlékművet. A rendezvényen fellépett a Honvéd Együttes is, táncműsorukat vastapssal jutalmazta a közönség.

1595994672

Mint ismeretes, a Vác város mintegy hatszáz első világháborús hősi halottjának emlékére állított emlékművet 1933. október 15-én avatták fel József főherceg jelenlétében. A város barokk hangulatú főterén álló – a talapzattal együtt tizenegy méter magas − szoborkompozíciót 1951-ben politikai okokból eltávolították, újraállítására a közelmúltban nyílt lehetőség.

1595994672

Fotó: Galovtsik Gábor