Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Attasék a mélyben és a felszínen

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. február 13. 16:05

Kétnapos programot szervezett a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály a Magyarországra akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék, valamint partnereik számára.

1599181646
A számos nemzetet képviselő katonai attasék és partnereik a Kőbánya alatt húzódó 180 ezer négyzetméter alapterületű, több mint 30 kilométer hosszúságú pincerendszerben tettek látogatást. A titokzatos járatok előterében Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere fogadta a delegáció tagjait, akik szakképzett idegenvezető segítségével ismerhették meg a földalatti komplexum történetét. Mint kiderült: az innen bányászott mészkövek felhasználása mellett a tárnákban bort tároltak, majd később sörpinceként üzemelt a helyiség. Érdekesség, hogy az 1944-es légitámadások idején a Csepel-szigetről a kőbányai pincékbe költöztek le a repülőgépgyártó üzemek is, napjainkban pedig búvárok gyakorlatoznak és filmeket is forgatnak a mélységben.

Az alagútvárosban tett nem mindennapi sétát követően az attasék útja a sörgyárba vezetett. A Sörmúzeumban megismerték a „folyékony kenyér" és a vállalat történetét, a gyárlátogatás során pedig a gyártás teljes folyamatát. A program keretében – többek között – megtekintették a főzőházat, a fermentáló- és a palackfejtő egységet is, majd megkóstolták a hosszadalmas munkafolyamat gyümölcsét.

1599181646
A program második napján az attaséknak dr. Büki János nemzetbiztonsági ezredes, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) szolgálatvezetője tartott prezentációt a szervezet tevékenységi köréről. Bemutatójában kitért a bűnelkövetők kiszűrésének módszereire, az adatok feldolgozására és a nemzetbiztonsági elemzések elkészítésére, valamint a terrorizmus megelőzésének új feladataira. Előadásában a tájékoztatási és elemzési szolgálat munkájáról és a hatékony nemzetközi együttműködésről is szót ejtett.

Fotó: a szerző felvételei