Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Budai Önkéntes Ezred katonáira emlékeztek

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. február 13. 15:00

A második világháború budapesti harcaiban, a szovjetekkel szövetségben elhunyt magyar katonákra emlékeztek a Vérmezőn, a Budai Önkéntes Ezred emlékművénél február 13-án, kedden.

1599181643
A rendezvényen elhangzott: két világhatalom, két ellentétes eszmerendszer feszült egymásnak a budai Vár nyolcszáz éves falai alatt. Az ostrom során mind a Várba szorulva, mind azt ostromolva ezrével haltak meg magyar katonák. A szovjetek mellett a harcot vállaló, később a Budai Önkéntes Ezrednek nevezett alakulatba összevont honvédek nagyobb csoportja a Vérmezőről indította végső támadását a Vár ellen. A szovjet Vörös Hadsereg Legfelsőbb Parancsnoksága engedélyével felállított Budai Önkéntes Ezrednek 2500 tagja volt, akik közül mintegy 600-an elestek a harcokban.

1599181644

Küzdelmük elismeréseként a szovjet hadvezetés megengedte, hogy a budai Vár palotájának ormára február 13-án a magyar zászlót is kitűzhessék.

A rendezvény végén – amelyet a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály szervezett – a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a Vérmezőn álló emlékműnél.

1599181644

Fotó: Dévényi Veronika