Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alakulat napját ünnepelték

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2013. szeptember 4. 9:41

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságon (MH HKNYP)  augusztus 28-án ünnepelték az alakulat napját, amely a jogelőd katonai szervezet fennállásának 46. évfordulójához köthető. Ez a nap egyben a személyügyi igazgatás napja is volt.

A hivatalos állománygyűlést követően  számos sport- és kulturális program várta a HKNYP katonáit, dolgozóit. A program a már hagyományosnak számító kispályás labdarúgó-bajnoksággal kezdődött, amelyen idén is a kaposvári 4. Toborzó- és Érdekvédelmi Központ csapata bizonyult a legjobbnak; a vándorkupát ők őrizhetik egy évig. A 2. helyen a székesfehérváriak, míg a harmadik a debreceni toborzók végeztek.

1595959278

Látványos bemutatót tartottak a Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetség csapatának tagjai dr. Zöllei Zoltán tartalékos alezredes elnök vezetésével. Megmutatták, hogyan is kell szakszerűen és gyorsan leküzdeni egy ellenfelet.

Ugyancsak nagy sikert aratott a parancsnokság egyik munkatársa, Bélavári Miklós százados által vezetett Flying Times elnevezésű együttes koncertje. Amíg a színpadon a koncert tartott, a bográcsokban már rotyogtak a finomságok, amelyeket zsűri értékelt. A legjobbnak járó óriás fakanalat a Híradó és Informatikai Részleg csapata nyerte el, Miskolczi Ferenc százados híres csülökpörköltjével.

1595959279

A délutáni programok között az egyik leglátványosabb a Budapest Helyőrség Zenekar „gyepshow"-ja volt, majd Orosz György humorista dolgoztatta meg a rekeszizmokat. A bemutatók zárásaként a Budapest Honvéd Sportegyesület tornászainak gyakorlatait csodálhatták meg az érdeklődők.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembereinek segítségével az érdeklődők kipróbálhatták a tenyérlenyomat-vételt, vagy azt, hogy miként bilincselik meg a rendőrök a bűnözőket. Az MH Egészségügyi Központ sátrában pedig az egészségmegőrzéssel kapcsolatban osztottak tanácsokat a szakemberek, de lehetőség nyílt véradásra, valamint vércukorszint- és vérnyomásmérésre is.

1595959279


Fotó: a szerző felvételei