Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A legjobbak csatlakoztak hozzánk”

Szöveg: Markovics Zita hadnagy, Budai Anna |  2013. szeptember 4. 10:50

Tizennégy pályakezdő hadnagy érkezett a Bocskai-dandárhoz szeptember másodikán azért, hogy mostantól a gyakorlatban kamatoztathassák a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megszerzett tudásukat. Debrecenben laktanya-sorakozón, Hódmezővásárhelyen állománygyűlésen mutatták be a fiatal tiszteket.

„Ha hűek maradnak esküjükhöz, és nem felejtik a Bocskai-dandár jelmondatát − „Becsület, bátorság, helytállás" −, akkor megállják helyüket alakulatunk életében" – mondta a fiatal tiszteknek Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka. „Önöknek két-három nyelvvizsgájuk, kitűnő eredményeik vannak, s önök között van Kiss Balázs hadnagy, aki kiemelkedő tanulmányi eredményéért, példás magatartásáért, helytállásáért és bátorságáért diplomaosztóján átvehette a Ludovika-gyűrűt. Úgy gondolom, hogy a legjobbak csatlakoztak hozzánk, így elvárom, hogy legjobb tudásuk szerint teljesítsék katonai szolgálatukat" – tette hozzá Takács ezredes.

1595959280

A dandár parancsnoka arra kérte a debreceni és hódmezővásárhelyi vezető állományt, hogy fogadják be és ismerjék meg a hadnagyokat, saját tapasztalataikkal pedig segítsék őket, hiszen hamarosan együtt öregbítik az alakulat jó hírét. A hadnagyok számára pedig feladatul szabta, hogy gyűjtsenek minél több tapasztalatot, ismerjék meg a helyőrségeket, hiszen az elkövetkezendő néhány évben ezek lesznek előmenetelük színterei. A parancsnok végül hozzátette: „Sok siker és sok kudarc vár önökre, de ettől edződik az ember. Ha segítségre van szükségük, keressék a parancsnokukat, bajtársaikat."

A pályakezdő tisztek az első hat hónapot a dandár lövészzászlóaljainál kezdik azért, hogy szakasz- és századparancsnoki tapasztalatokat szerezzenek. Későbbi munkájukban ugyanis csak akkor tudnak eredményeket elérni, ha tudják, miről szólnak a katonák mindennapjai, ha tudják, hogy milyen feladatokat végeznek, milyen sikereik, nehézségeik adódnak munkájuk során. Ezt követően helyezik őket beosztásukba. Van, aki marad a lövészzászlóaljnál, de vannak köztük felderítő és műszaki katonák, és olyan is, akit a helyőrség-támogató parancsnokságnál várnak majd.

Fotók: MH BILDD