Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az elesettekre emlékeztek

Szöveg: Galambos Sándor |  2014. január 14. 10:11

A doni tragédia hősi halottainak emléke előtt tisztelegtek január 13-án, hétfőn Kiskunfélegyházán. A megemlékezést a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület, a város önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezte, fővédnöke dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke volt.

1595965543

Az „Öreglaktanyánál" Deli József nyugállományú ezredes idézte fel a 71 évvel ezelőtt történteket

Az 1943-as doni-katasztrófa áldozatainak tiszteletére gyújtottak mécseseket Kiskunfélegyházán. A megemlékezés a vasútállomás melletti „Öreglaktanyánál" kezdődött, ahol Deli József nyugállományú ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi Régiójának tiszteletbeli elnöke idézte fel a 71 évvel ezelőtt történteket, s emlékezett meg a város százhuszonöt hősi halottjáról és háromszázhatvan sebesültjéről.

Az ünnepi beszédet dr. Holló József nyugállományú altábornagy, hadtörténész mondta, dr. Ravasz Istvánné Rátfai Emese egy verssel, Fekete Zoltán, a Móra Ferenc Gimnázium tanára pedig egy ismeretlen katona „Csend honol a Don mentén" című versének megzenésített változatával tisztelgett a harcokban elesettek emléke előtt. Ezt követően a résztvevők közösen átvonultak a Felsőtemetőbe, ahol Hegedűs Csaba mondott imát a hősi halottak lelki üdvéért.

A kiskunfélegyházi megemlékezésen részt vett többek közt Kelemen József nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöke, Nyers József ezredes, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka és Durgó Tamás százados, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda irodavezetője is.

1595965543

A résztvevők megkoszorúzták az áldozatok emlékére állított kopjafát. Felvételünkön Nyers József ezredes, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka helyezi el a tisztelet virágait

Fotó: a szerző felvételei