Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A bombák hete a tűzszerészeknél

Szöveg: Szűcs László |  2014. január 14. 9:36

A második héten, azaz január 6–12. között 15 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül tíz esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életét.

Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2014-ben eddig 34 bejelentést kaptak.

Január 6-án Gárdonyból érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy a település külterületén, egy szántóföldön, mezőgazdasági munkák közben második világháborús bombát találtak. A Pozderka Attila főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy a robbanótest, egy 250 kilogrammos, német bomba, ami a föld alatt töltött hetven év alatt már „kisült", azaz biztonságosan szállítható. A bombát a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Január 9-én Sárkeresztúron akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, ahol a település szélén, a lakóépületektől mintegy 350 méterre, egy szeméttelep rekultivációja során bukkantak rá egy szovjet gyártmányú, FAB–100-as típusú szovjet bombára. A 100 kilogrammos robbanótest gyújtószerkezetét a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr a helyszínen kiszerelte és megsemmisítette. A már hatástalanított bombatestet a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Január 12-én a főváros V. kerületéből kapták a riasztást, hogy a Kossuth Lajos tér átépítése közben világháborús robbanószerkezeteket találtak a munkások. A helyszínre kiérkezett tűzszerészjárőr – Ember István százados, járőrparancsnok vezetésével – megállapította, hogy a földből egy 10,5 centiméteres, német gyártmányú repeszgránát, valamint egy FAB–50-es típusú, szovjet gyártmányú rombolóbomba került elő. A tűzszerészek a bomba gyújtószerkezetét a helyszínen kiszerelték, hogy biztonságosan szállítható legyen.

Címkéktűzszerész