Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az iraki külügyminiszter látogatása

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2016. november 22. 17:24

Ibrahim Al-Jaafari iraki külügyminisztert udvariassági látogatáson, hivatalában fogadta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter november 22-én, kedden.

Magyarország kormánya támogatja az Iraki Köztársaság egységét, területi integritását és szuverenitásának helyreállítását az Iszlám Állam által megszállt területeken, valamint szoros, jó kapcsolatokra és együttműködésre törekszik a szövetségi és a kurdisztáni regionális kormánnyal egyaránt.

1596023479

Dr. Simicskó István kiemelte, a támogatást katonai jelenlétünk is alátámasztja: Magyarország közel 150 fővel vesz részt a koalíciós műveletben. Emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok felkérésére – az Országgyűlés döntése nyomán – tavaly csatlakoztunk a többnemzeti misszióhoz, miután az Iszlám Állam elleni harcban az iraki kormány 2014 júniusában az ENSZ tagállamaihoz fordult segítségért.

Segítségnyújtásunk részeként jelenleg is zajlik, a NATO Védelmi Képességépítési Kezdeményezés keretében, az az angol nyelvű C-IED (Rögtönzött Robbanóeszközök Elleni Tevékenység) tanfolyam az MH Altiszti Akadémián, melyen az iraki központi kormány 14 katonája vesz részt.

1596023480

A megbeszélésen szó esett az iraki kormány terveiről is, hogy miként tudják segíteni a felszabadított területeken a belső menekültek visszatéréséhez szükséges feltételek megteremtését, és ehhez milyen külső segítségre számítanak. Magyarország számára fontos az iraki újjáépítésben történő részvétel, hiszen Európa biztonsága szempontjából Irak stabilitása elengedhetetlen.

Fotó: Dévényi Veronika