Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Balkánról jöttek – Afganisztánba mennek

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2012. augusztus 8. 17:25

„Hozzájárulni egy élhetőbb életminőség fenntartásához: ez a békefenntartó katona legnehezebb feladata” – mondta Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke az MH EUFOR Kontingens 10. váltásának visszafogadó, illetve az afganisztáni NATO-erők (ISAF) kötelékében egyéni beosztást betöltő törzstisztek, valamint a NATO ISAF műveletben részt vevő magyar kontingensek munkáját segítő MH Nemzeti Támogató Elem 5. váltásának kibocsátó ünnepségén augusztus 8-án, Győrött.

1595939753
Sáfár Albert dandártábornok kiemelte: a haza szolgálata teljes odaadást, önfeláldozást és elhivatottságot követel, „de nem öncélúan."

„Olyan emberekért szolgálnak, akik a világ olyan szegleteiben élnek, ahol nem írják, hanem elszenvedik a történelmet" – húzta alá a légierő haderőnem főnöke.

Hozzátette: katonáink elismerést vívtak ki hazai és nemzetközi szinten egyaránt, s méltóképpen képviselték a Magyar Honvédséget.

„Önök ismételten bebizonyították, hogy a magyar katonák fegyelmezetten, jó szakmai színvonalon, más országok katonáival kiváló szakmai együttműködésben végzik munkájukat" – fogalmazott a dandártábornok.

Az Afganisztánba induló katonákhoz szólva Sáfár Albert többek között elmondta: nemzetközi környezetben dolgozni állandó kihívást jelent, s nemcsak a katona, „de az őt küldő ország is nap mint nap megmérettetik."

Az ünnepségen Sáfár Albert dandártábornok, Könczöl Ferenc alezredes, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred megbízott parancsnoka, Kovács Ferenc mérnök ezredes, a szarajevói NATO-parancsnokság törzsfőnöke és Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elismeréseket és kitüntetéseket adtak át.

Az MH EUFOR Kontingens 10. váltása több hónapos kemény felkészülést követően, januárban kezdte meg hat hónapos szolgálatát Bosznia-Hercegovinában. A közel 150 fős kontingens alapvetően az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred állományára épült – az alakulat első ízben képviseltette magát alegységszintű kötelékkel misszióban.

1595939753

Fotó: A szerző felvételei

További fotókért kattintson galériánkra!