Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Biztatás az olimpiára

Szöveg: Tamás Tibor |  2012. július 19. 13:06

Végiglátogatom edzőtáborainkat, hogy megnézzem, miként zajlik olimpikonjaink felkészítése, és hogy tolmácsoljam a Magyar Honvédség által indított tizenegy sportolónknak: honvédségünk teljes vezetése, valamint az állomány egésze mellettük áll – mondta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Budapesti Honvéd Sportegyesület társadalmi elnöke július 19-én, csütörtökön a tatai központi edzőtáborban.

1595938941
Az államtitkár az elmúlt napokban végiglátogatta az edzőtáborokat. Szolnok után július 19-én Tatán járt, s ezután rögtön a Tüzér utcai sporttelepre ment, hogy képet kapjon a Honvéd SE

sportolóinak az idei nyári olimpiai játékokra való felkészüléséről. Megtekintette edzés közben

a cselgáncsozókat, kajakozókat, öttusázókat és úszókat, beszélgetett velük, illetve edzőikkel.

Simicskó István Tatán Tóth Adrienn többszörös világ- és Európa-bajnok öttusázóval,

valamint Marosi Ádám háromszoros világbajnok öttusázóval váltott szót. A honvedelem.hu

kérdéseire válaszolva elmondta: a londoni olimpiára tizenegy sportolót delegál a Honvéd, s úgy látja,

hogy olimpikonjaink értékrendjük alapján is érzik a részvétel súlyát, a nemzet képviseletének

jelentőségét. Ennek megfelelően teljes erőbedobással, keményen edzenek kiváló edzők

irányításával. „Érződik rajtuk az akarat, az elszántság, a győzelem szándéka" − húzta alá

Simicskó István. „Nekik pedig azt kell érezniük, hogy mi a kormányzaton és a Honvédelmi

Minisztériumon keresztül tízmilliónyi magyar erejét, akaratát igyekszünk átadni számukra."

A honvédelmi tárca államtitkára a reményeket, sikereket firtató kérdésünkre kijelentette:

a honvédség teljes vezetése és állománya a honvéd sportolók mellett áll, és nagyon bíznak

is a magyar olimpiai csapat sikereiben. „Személy szerint ezüst- és bronzérmeken kívül 3-6

aranyéremmel is elégedett lennék" − mondta Simicskó István, és hozzáfűzte: nagyon bízik a

kajakozó lányokban, akiktől akár több aranyérmet is remél. Sokat vár emellett az öttusázóktól,

a vízilabdázóktól és az úszóktól is.

Fotó: A szerző felvételei

További képeinkért kattintson galériánkra!