Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Blokkosítva

Szöveg: Szausev Xénia |  2012. október 27. 7:27

Általános szaktudásuk felfrissítését szolgáló, ügynevezett „blokk” kiképzésen vettek részt a várpalotai MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) katonái október 24−27-e között a bakonykúti lőtéren.

1595943648

A lőelőkészítő komplex foglalkozás és előkészítő éles lőgyakorlat során a katonák felelevenítették a lőelmélet alapjaival, a gépkarabély, a pisztoly működésével, valamint a kézigránáttal kapcsolatos ismereteiket. Ezután gyalogsági és éleslövészetet, valamint kézigránátdobó gyakorlatot hajtottak végre.

A gyakorlaton a fizikai állóképességet is tesztelték. A hat, illetve húsz kilométeres járőr típusú menetgyakorlaton a menetfelszereléssel ellátott alegységeknek különböző akadályokat kellett leküzdeniük, és különböző feladatokat oldottak meg a harcszerű körülmények között.
A katonáknak többek között bizonyítaniuk kellett felkészültségüket szennyezett terepszakasz leküzdése, harctéri sérült ellátása, terepen való tájékozódás, valamint az IED (rögtönzött, házilag készített robbanóeszköz) -támadásra való reagálás területén is. Utóbbi különösen fontos feladat, hiszen a külszolgálati missziós helyzetek tapasztalatait ülteti át a felkészülés időszakába.

1595943648

A harckiképző központ rendeltetéséből és feladataiból adódóan biztosítja lő – és kiképzőbázisain a Magyar Honvédség alakulatainak kiképzéseit, illetve gyakorlatait. Éppen ezért egy évben többször is lehetőség van arra, hogy a BHK katonái felfrissítsék ismereteiket az egy-egy hétig tartó általános katonai kiképzéseken, melyeket rendszeresen negyedévente hajtanak végre.

Fotó: Galovtsik Gábor