Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dorogi diákok a tatai laktanyában

Szöveg: Petrovics Renáta |  2014. február 3. 21:16

A napokban Tatára, az MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz látogatott, a dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola KatonaSuli-programban részvevő diákcsoportja.

1595966510

„Harcjárműről!"

A több mint negyven tanuló rendhagyó oktatási napon vehetett részt a tatai laktanyában. Az első tanórát a szabad ég alatt tartották a harckocsizó és a lövészkatonák a gyerekeknek. Bemutatták a T-72-es harckocsit, valamint egy BTR-80A típusú páncélozott csapatszállító járművet is.

Ezt követően a dandárnál rendszeresített kézi fegyverekkel ismerkedhettek meg a katonasulis diákok, illetve az „ABV védelmi ismeretek, vegyi fegyverek, a védekezés módjai" című előadáson vehettek részt.

A laktanyai látogatás végén Kása István alezredes, a 101. Tüzérosztály parancsnoka beszélt a gyerekeknek a Magyar Honvédségről és a katonai pályáról.


Fotó: a szerző felvételei