Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Élő történelmi múlttal rendelkező helyszínen teljesítjük mindennapi szolgálatunkat”

Szöveg: Takács Vivien |  2018. április 19. 6:45

Ünnepi állománygyűléssel, koszorúzással és kulturális előadásokkal köszöntötték az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) csapatünnepét április 17-én, szerdán Budapesten.

1599185400
A jogelőd alakulat megalakulásának 73. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen Dolányi Sándor alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka beszédében felidézte a múltat. Elhangzott: a mátyásföldi központ helyén már az 1930-as évektől kezdve működött valamilyen katonai logisztikai alakulat, azonban maga a katonai jelenlét ennél sokkal korábbi időkre vezethető vissza. „Tavaly ünnepelte a mátyásföldi repülőtér fennállásának 100. évfordulóját, amely sok esetben meghatározó szerepet játszott a magyar történelemben is. Így elmondható, hogy élő történelmi múlttal és hagyománnyal rendelkező helyszínen teljesítjük mindennapi szolgálatunkat" – mondta az alezredes.

Az Újszász utcai objektumban az alakulat megbízott parancsnoka kiemelte: történelemi jelentőségű fejlesztés kezdődött az elmúlt évben a Magyar Honvédség életében. „A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program, az elmúlt huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb honvédelmi programja tavaly indult meg" – hangsúlyozta. Hozzátette: olyan fejlődési pályára állhat a Magyar Honvédség, amellyel meghatározó erővé válhat, tovább erősítve Magyarország biztonságát, Európa közös védelmét és a NATO szövetségét.

1599185400
Dolányi Sándor alezredes köszöntőjében kitért arra is, hogy a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program miként érinti az alakulatot. Felsorolta: tavaly decemberben megkezdődött a katonák 2015 mintájú hadigyakorló-öltözettel történő ellátása. Idén márciusában a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi képességének fejlesztését célzó eszközöket, illetve gépjármű-technikai eszközöket adtak át. Februárban pedig 550 darab Suzuki Vitara személygépkocsit szállítottak be az Újszász utcai telephelyre. „Az új gépjárművek átadásával azonban nem fejeződik be a feladat, hiszen a fejlesztési programok keretében további új felszerelések, technikai eszközök kerülnek központi készletbe, majd a katonai szervezetekhez" – részletezte az alezredes.

A beszédet követően a rendezvény a Honvéd Férfikar színes műsorával folytatódott, amit a haditechnikai parkban lévő kopjafa megkoszorúzása követett. A csapatünnep alkalmából az állomány megtekinthette Helischer Nikolett újabb remek kiállítását, aki erre az alkalomra haditechnikai eszközökről készült tusrajzait és különböző egyenruhákról készült festményeit mutatta be az épület folyosóján.

1599185400
Fotó: a szerző felvételei