Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Érdeklődők, katonai díszletek között

Szöveg: Szűcs László |  2011. január 21. 12:59

Két napig a továbbtanulás előtt álló a fiataloké a Papp László Budapest Sportaréna. Január 21–22-én itt rendezik meg ugyanis az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. A rendezvényen közel kétszáz standon szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény bemutatja a legújabb oktatási fejlesztéseit, taneszközeit és módszereit. A kiállításon természetesen részt vesz a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem is.

Kis túlzással élve, egy gombostűt nem lehet leejteni a Papp László Budapest Sportaréna főbejárata előtt. Bár még hosszú percek vannak hátra a tizenegyedik Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás kapunyitásáig, a tömeg vége már a metrólejáratnál sorakozik. Mint minden esztendőben, idén is óriási az érdeklődés a hazai felsőoktatási intézmények bemutatkozása iránt.

1595913030
A közel 200 stand egyikénél a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatóit és oktatóit találjuk. A katonai szakos hallgatók terepszínű egyenruhában, míg a civil diákok fehér színű, Zrínyi feliratú „egyenpólóban" várják az érdeklődőket. A stand állványzatát pedig különféle kézifegyverek – gépkarabélyok, pisztolyok, gránátvetők – díszítik. Szokatlan látvány ez a katonai díszletekhez nem szokott szemeknek, sokan meg is állnak nézelődni, és ha már megálltak, akkor feltesznek néhány kérdést is…

Az egyetem hallgatói készségesen felelnek minden kérdésre. Van aki csak arra kíváncsi, hogy mennyivel másabb a Zrínyi, mint egy „átlagos" egyetem, a többség viszont a napirendről, az intézménybe való bejutás nehézségeiről, az oktatás színvonaláról is kérdezősködik. Jól fogy a pultra kitett, a nemzetvédelmi egyetemet bemutató kiadványból és a Magyar Honvéd magazin korábbi számaiból is. Érdekes, de nemcsak a fiúk, hanem a lányok is érdeklődéssel forgatják a nemzeti haderő lapját, valamint az intézmény prospektusát.

– Nagyon szeretnék bekerülni a Zrínyire – mondja Exner Izabella, aki Székesfehérvárról érkezett a kiállításra. A Teleki Blanka Gimnázium érettségi előtt álló diákja elsősorban azért érdeklődik a nemzetvédelmi egyetem iránt, mert úgy hallotta, hogy itt igen magas színvonalú a képzés. Elárulja: elsősorban arra volt kíváncsi, hogy mennyire nehéz a felvételi, s pontosan milyen követelmények vannak a hallgatókkal szemben.

1595913030
A tájékoztatót Izabella osztálytársa, Kövér Henrietta is végighallgatta. Mint mondja: bár ő eredetileg csak azért jött el a kiállításra, hogy elkísérje barátnőjét, ám a ZMNE standjánál hallottak neki is felkeltették az érdeklődését. Éppen ezért nem lehetetlen, hogy megpróbálkozik a nemzetvédelmi egyetem valamelyik szakával. Különösképpen a katonai gazdálkodási szak érdekli.

Kicsit távolabb Nepusz Bálint arról érdeklődik: mennyire számít előnynek az, ha ő versenyszerűen futballozik? El tud-e járni az edzésekre és a meccsekre, ha a nemzetvédelmi egyetem hallgatója lesz? A válasz nem keseríti el, így további kérdéseket tesz fel a „katonás" diákéletről, a tantárgyakról, a szabadidős lehetőségekről.

– Kiskorom óta mindig is katona szerettem volna lenni. Családomban korábban is volt és most is van olyan, aki a Magyar Honvédségben szolgál. Emellett a humán tantárgyakból vagyok igazán jó, de a bölcsészkarokat szeretném elkerülni. Ezért gondoltam arra, hogy a nemzetvédelmi egyetemre jelentkezem – meséli a veszprémi Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gyakorló Iskola tanulója, majd hozzáteszi azt is, „jó esélyem van arra, hogy szeptembertől a Zrínyi hallgatója legyek, mivel több mint 400 pontom van, amely elméletileg elég a bejutásra."

Bálint mellett barátja, Fülöp Richárd is érdeklődve hallgatja Radnai Ádám harmadik évfolyamos hallgató tájékoztatóját. Richárd már egyetemista, a veszprémi Pannon Egyetemre jár, de tavaly nem arra a szakra vették fel, amelyiken szeretett volna tanulni, így most a váltást fontolgatja. Egyelőre még nem döntött, de egyre jobban tetszik neki a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem.

Egyébként az sem véletlen, hogy Radnai hallgató az egyik olyan fiatal, aki válaszol az ZMNE standjához érkezők kérdéseire. A harmadik évfolyamos, lövészszakos leendő katonatiszt ugyanis idén az egyetem arca. Egészen pontosan a Zrínyi egyik arca, hiszen három hallgatótársával együtt azt kapták feladatul, hogy a felvételi időszakban népszerűsítsék az egyetemet. A január 28-án megrendezendő egyetemi nyílt napon például egy előadást is kell tartania, ami miatt ma még egy kicsit izgul, de jól tudja, hogy katonatiszt-jelöltként ezt a feladatot is sikeresen megoldja.

1595913030
A ZMNE vezetéséből a kétnapos kiállítás első napján Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes, oktatási rektorhelyettes várja az érdeklődők rohamát és kérdéseit. „Az egyetem évek óta megjelenik az Educatio kiállításon. Részvételünk azért is fontos, mert a kiállítás két napja alatt az összes olyan magyar középiskolás ellátogat ide, akik szeretnének továbbtanulni. Természetesen ezen a rendezvényen az ország összes felsőoktatási intézménye igyekszik magát a legjobb oldaláról megmutatni, hogy hallgatókat toborozzon. Így van ezzel a nemzetvédelmi egyetem is" – mondja az ezredes asszony, akitől megtudjuk azt is, a rendezvényen szeretnék megmutatni, hogy a ZMNE-ről a Magyar Honvédség számára kiválóan felkészített tisztek kerülnek ki.

Kérdésünkre válaszolva az egyetem oktatási rektorhelyettese elmondja azt is, hogy a katonai vezetői szak, a katonai gazdálkodási szak, illetve a had-, és biztonságtechnikai mérnöki szak mellett számos civil szak is megtalálható a Zrínyin. A teljes védelmi szféra számára képeznek szakembereket, így tanulnak az egyetemen tűzoltók; katasztrófavédelmi, és védelmi igazgatási szakemberek; valamint biztonság és védelempolitikai szakértők is.

Siposné ezredes szerint az idei Educatio kiállításon nagyon jó helyen van az egyetem standja, hiszen egy olyan központi helyen mutathatják be intézményüket, ahol szinte valamennyi a rendezvényen résztvevő fiatal elmegy. Ez látszik is az első néhány óra forgalmán: már eddig is több százan érdeklődtek a ZMNE képzései iránt. Az Educatio kiállítás egyébként „főpróba" az egyetem nyílt napjára, amelyet pontosan egy hét múlva, január 28-án, pénteken rendeznek meg a Hungária körúti kampuszon. Tavaly több mint háromezren voltak kíváncsiak az intézmény bemutatkozására, idén is legalább ennyi látogatót várnak – mondja a rektorhelyettes.

1595913030
– Gyakorló szülőként tavaly a lányommal jártam végig az Educatio kiállítást. Úgy gondolom, minden szülőnek az a legfontosabb, hogy gyermekét egy jó intézményben, kiváló szakmai felkészültségű tanárok mellett tudhassa. Őszintén vallom, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egy nagyszerű csapat, aki ide jön továbbtanulni, az egy kiváló közösség hallgatója lesz – teszi hozzá zárásként az ezredes asszony, majd elnézést kér, de nagyon sok kérdést intéztek hozzá is az elmúlt percekben az érdeklődők.

Bár még nincsen dél, mégis percről percre egyre többen vannak a csarnokban, a bejáratnál pedig a rendezők már nem is engednek be addig több látogatót, amíg egy kicsit nem ritkul a tömeg a standok között. Szerencsére az Educatio kiállítás nemcsak pénteken, hanem szombaton is várja a továbbtanulni szándékozó fiatalokat. A rendezvény mindkét nap 9 és 17 óra között van nyitva. A belépés ingyenes!

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Galovtsik Gábor