Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eredmények sora bizonyítja a mentortevékenység sikerét

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. november 14. 20:53

„A magyar-amerikai kontingens tagjai mind elöljáróik, mind a nemzetközi katonai vezetők maximális megbecsülését kivívták, kiváló szakmai színvonalon látták el feladataikat. Ezt várom el önöktől is” – köszönt el a Magyar Honvédség Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport kilencedik váltásának tagjaitól dr. Orosz Zoltán altábornagy november 14-én.

1595944808

Napokon belül indulnak Afganisztánba a Magyar Honvédség Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (Operational Mentoring and Liaison Team, OMLT) kilencedik váltásának tagjai. A mintegy ötven fős csoportban a magyarok mellett tizenkét amerikai katona teljesít szolgálatot, a kontingens parancsnoka Pécsvárady Szabolcs alezredes.

A külszolgálatra indulóktól a honvédelmi miniszter és a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nevében dr. Orosz Zoltán altábornagy köszönt el Szolnokon. A Honvéd Vezérkar főnökhelyettese külön kiemelte azt a segítséget, amelyet az Egyesült Államok nyújtott az afganisztáni műveleti területen végrehajtandó közös feladatok sikere érdekében. Mint mondta, többek között ennek is köszönhető, hogy katonáink a legmagasabb szintű kiképzettséggel, korszerű eszközökkel és technikai felszereltséggel láthatják el szolgálatukat, és képessé váltak a speciális felkészültséget igénylő feladatok végrehajtására. Orosz tábornok rámutatott: a magyar-amerikai mentortevékenység sikerét bizonyítja, hogy a Baghlan tartományban szolgáló afgán lövészzászlóalj július közepén megkapta az „önálló műveletre alkalmas" minősítést a NATO-tól.

„Kérem és elvárom önöktől, hogy tisztességgel és becsülettel képviseljék hazánkat, Magyarországot és az Egyesült Államokat! Nincs nagyobb dicsőség, mint egy nehéz feladatból hazatérni. Kívánok önöknek és amerikai barátainknak tisztes helytállást, sok sikert és katonaszerencsét! Elvárom, hogy mindannyian épen és egészségesen térjenek haza", köszönt el a kontingens tagjaitól Orosz Zoltán.

1595944808

John C. Harris dandártábornok, az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnokának képviselője a két ország katonáinak példaértékű együttműködését hangsúlyozta. Kiválóra értékelte a misszió tagjainak szakmai felkészültségét, egymás iránti bajtársiasságát, a katonák közt kialakult barátságot.

A Magyar Honvédség Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport kis létszámú, kiképzőkből álló katonai alakulat, amely 2009-ben kezdte meg működését Afganisztánban. Az Ohiói Nemzeti Gárdával együttműködő, magyar vezetés alatt álló OMLT az Afgán Nemzeti Hadsereg (ANA) Baglán tartományba települt 209. hadtest 2. dandár 3. zászlóaljának kiképzését, műveleti felkészítését segíti. Feladata az Afgán Nemzeti Hadsereg alakulatainak kiképzésében és felkészítésében való részvétel, az ISAF erőkkel való kapcsolattartás biztosítása, valamint az alakulat műveleti tervezésének és végrehajtásának támogatása.

A kilencedik váltás állományának döntő többségét a Szolnok helyőrségben állomásozó MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj adja.