Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth téren

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 6. 11:16

Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján október 6-án, kedd reggel a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.

1596001872

A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök, dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, a diplomáciai testület több tagja, pártok, katonai és állami szervezetek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium KatonaSuli-programjában részt vevő budapesti középiskolák, valamint a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai és kísérőik.

A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állományába tartozó Honvéd Díszzászlóalj végezte el, a ceremónián közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység is.
Az ünnepség végén a díszzászlóalj tiszteletadása mellett a Magyar takarodó hangjaira felolvasták a tizenhárom aradi vértanú – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner (Lahner) György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly – nevét.

1596001873

A kegyelet kifejezésére a lobogó egész nap félárbocon marad a nemzet főterén.
A Kossuth Lajos térről az emlékezők a Batthyány-örökmécseshez vonulnak át, hogy mécsesekkel tisztelegjenek az október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első független, felelős kormánya miniszterelnökének emléke előtt. Ezt követően 11 és 16 óra között bárki leróhatja kegyeletét gyertyagyújtással gróf Batthyány Lajos vesztőhelyénél, ahol katonai díszőrség áll.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.

1596001873

Fotó: Tóth László és Máthé Zoltán (MTI)