Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háromezer önkéntes műveleti tartalékos szolgálja a hazát

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. augusztus 28. 11:45

Egy korszerű, demokratikus országban nagy jelentősége van az önkéntes katonai szolgálatnak, tartalékosok nélkül Magyarország érdekeinek megvédelmezése nem lehetséges – fogalmazott dr. Benkő Tibor vezérezredes augusztus 28-án Budapesten, miután ünnepélyes keretek között csatlakozott a honvédséghez a háromezredik önkéntes műveleti tartalékos.

Megkötötte szerződését a háromezredik önkéntes műveleti tartalékos: dr. Szaló Péter az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) alakulatnapi állománygyűlésén írta alá a megállapodást szerda délelőtt, a Honvédelmi Minisztérium Lehel úti objektumában.

1595958951

Dr. Benkő Tibor vezérezredes elmondta: napjainkban elsősorban az önkéntes műveleti tartalékos katonai szolgálat kapcsán esik szó a hadkiegészítés témaköréről. Ez érthető is, hiszen kiemelten fontos szegmensről beszélünk: a sorkötelezettség megszüntetésével a tartalékos rendszernek is búcsút mondott a honvédség, pedig tartalékosok nélkül nem lehetséges Magyarország érdekeinek megvédelmezése. Egy korszerű, demokratikus országban nagy jelentősége van az önkéntes szolgálatnak. Mint a Honvéd Vezérkar főnöke fogalmazott, nem is elsősorban a 2014-es év folyamán becélzott nyolcezer fő jelenti itt a „varázsszámot", hanem hogy szükség van tartalékosokra, méghozzá minél többre. „Az aktív állomány létszáma csak a békeidőszakban felmerülő feladatok ellátását hivatott szolgálni" – mondta a tábornok.

Benkő Tibor kiemelte: a rendszer kiépítése valóban a már megfelelő ismeretekkel rendelkező volt katonák, rendőrök, tűzoltók bevonásával kezdődött, most pedig fokozatosan halad a fiatalok felé, akiket meg kell tanítani a katonáskodás alapjaira. Az ifjabb generációk eltökéltségét fényesen bizonyítja, hogy a jelentkezők az idei nyári kánikulában is minimális lemorzsolódás mellett csinálták végig a kőkemény megpróbáltatásokkal járó kiképzést, vállalva az azzal járó lemondásokat is. Legjobb tudásuk szerint mindent megtettek az ügy szolgálata érdekében, és ez az, ami egy katonától minden helyzetben elvárható. A vezérezredes szólt a folyamatos értékelés, visszacsatolás fontosságáról is, és további sikereket, jó munkát kívánt az állománynak.

1595958952

Vanyur Tibor ezredes, az MH HKNYP parancsnoka beszédében kiemelte: a tartalékos szisztéma kiépítése terén még az út elején járunk, a rendszer akkor lehet igazán stabil, ha a társadalom minden rétege megismeri azt, és azonosul céljaival is. Rámutatott, hogy a háromezredik önkéntes műveleti tartalékosi szerződéssel, az önkéntes védelmi tartalékosokkal együtt elérte a létszám az ötezer főt. Az állomány szerteágazó feladatokat lát el a víztisztítástól a technikai eszközök karbantartásán át egészen a doktrínák fordításáig, és Maliban megkezdte külszolgálatát az első önkéntes tartalékos tiszt is. A felkészítés, illetve a rendszer kiépítése a jövőben tovább folytatódik majd.

Az ünnepségen elismeréseket is átadtak.

1595958952

Fotó: Galovtsik Gábor